|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 52 találat | lapozás: 1-30 | 31-52 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fejes Rudolf Anzelm 2011. március 25.Nem kapták vissza jogos tulajdonukat a váradi premontreiekElső fokon pert vesztett a Nagyvárad-hegyfoki Premontrei Prépostság a jelenleg a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak helyet adó épület ügyében. Strasbourgig meg sem állnak Mint ismeretes, a gimnáziumot a premontrei szerzetesrend építette és működtette eredetileg, ám jelenleg csak tagozatként folyik benne magyar oktatás. Az épület tulajdonjogi helyzete azonban nem tisztázott, Fejes Rudolf Anzelm, a váradi premontreiek főapátja peres úton követeli vissza azt, ami rendjéé volt. „Felháborítónak tartom a nagyváradi bíróság döntését” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Kincses Előd ügyvéd, aki a premontrei rendet képviseli az ügyben. Kifejtette: bár a hivatalos indoklást még nem látta, a negatív döntés eleve azért is döbbenetes, mert az ingatlant magáénak valló nagyváradi önkormányzat a hírhedt vasgárdista, Onisifor Ghibu bizonyos kijelentéseire hivatkozik a periratokban. Ghibut a királyi Románia is elítélte a fasiszta szervezetben való részvétele miatt, ezért az ő érveinek „egy jogállamban nem is lenne szabad elhangozniuk, annál kevésbé kellene oda, vezetniük, hogy egy teljesen megalapozott keresetet elutasítson a bíróság – jelentette ki az ügyvéd. Ghibu 1937-ben egy általa írt könyvben kísérelte meg alátámasztani a magyar egyházak tulajdonainak elkobzását, és most a váradi helyi tanács védekezésében ezekre az érvekre épít. Kétszer is elvették, vissza nem adják Kincses elmagyarázta: a telekkönyvezés 1855-ös bevezetésétől 1936-ig az épület folyamatosan a Nagyvárad-hegyfoki Premontrei Prépostság tulajdonában volt a telekkönyv tanúsága szerint, amíg ezt úgynevezett kiigazítással át nem írták úgy, hogy a román állam szerepeljen helyette. Az ügyvéd elmondása szerint azonban telekkönyvi kiigazítás csak akkor történhet, ha véletlenül valakinek elírják a nevét, vagy hasonló hibát ejtenek a jegyzékben, a tulajdonjogot telekkönyvi kiigazítás címén senkitől sem lehet elvenni. Megjegyezte: Románia 1936-ban érvényben levő alkotmánya, éppúgy, mint a mostani, biztosította a magántulajdon védelmét. „Nagyon kíváncsi vagyok az indoklásra, mert én semmilyen olyan érvet nem találok, amivel a premontrei rend tulajdonának visszaszolgáltatását törvényesen meg lehetne tagadni” – fogalmazott Kincses Előd. A telekkönyv kiigazítását egyébként már annak megszületését követően bíróságon támadta meg a rend, akkor első fokon – ugyancsak Nagyváradon – vesztett. A fellebbezéskor Bukarestbe került az ügy, ám ott már nem születhetett ítélet, mivel a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. A román állam törvénytelen intézkedéseit akkor a magyar állam hatályon kívül helyezte, így a rend újra visszakapta tulajdonát. Utoljára 1948-ban vette el az ingatlant a premontreiektől a kommunista rezsim. A restitúciós törvénybe mégsem fér bele az illetékes hivatalok megítélése szerint, hiszen szerintük a tulajdonjogtól való megfosztás első dátumát, 1936-ot kell alapul venni. Kincses Előd elképesztőnek tartja, hogy bár a restitúciós törvény szerint az 1945. március 6-a után állami tulajdonba vett ingatlanokat vissza kell szolgáltatni, a rendtől pedig 1948-ban vették el a gimnázium épületét, a legfelsőbb ítélőtábla mégis kimondta, hogy a premontrei rendre nem vonatkozik a törvény, mégpedig a Petru Groza által kezdeményezett 260-as törvény szerint, amely 1945. április 4-én jelent meg. „A legfelsőbb bírói testület ezzel azt állítja, hogy április március előtt van” – fogalmaz az ügyvéd. Azt mondja, természetesen fellebbezni fognak, hiszen szerinte csakis a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság által oly sokszor kifogásolt politikai befolyásnak tudható be, hogy a nyilvánvaló jogsértés dacára kedvezőtlen ítélet született. „Strasbourgig meg nem állunk” – szögezte le. Más ingatlanokért is perelni kényszerülnek A Nagyvárad-hegyfoki Premontrei Prépostságnak egyébként nem ez az egyetlen tulajdonjogi peres ügye. Mint arról beszámoltunk, a váradszentmártoni rendház ügyében tavaly év elején hozott kedvezőtlen ítéletet a legfelső semmítőszék. Fejes Rudolf Anzelm prépost-prelátus már tavaly februárban a strasbourgi emberjogi bíróság elé vitte az ügyet. Annak az épületnek jelenleg egyébként egy gyógyszerforgalmazó vállalat a tulajdonosa, amely 1959-ben, az államosításkor kapta meg a rendház tulajdonjogát. Az apát már akkor azt mondta, a szentmártoni épület ügyében egyértelmű diszkrimináció történt a premontreiekkel szemben. Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár) 2011. május 6.Szekus módszerekkel a premontreiek ellen?Két ismeretlen férfi támadta meg kedden a nagyvárad-hegyfoki premontrei prépostság levéltárosát, annak bukaresti lakásában, tudta meg a Reggeli �?jság szerda délután Fejes Rudolf Anzelmtõl, a szerzetesrend nagyváradi fõapátjától. A levéltáros hölgyet ért inzultus feltételezhetõen összefügg azzal a perrel, amelynek során a Szent István Vértanúról Nevezett Váradhegyfoki Prépostság visszaköveteli a román államtól, jelesül a nagyváradi önkormányzattól a premontreiek által alapított, tõlük elbitorolt, ma Mihai Eminescu költõ nevét viselõ gimnáziumot. A hónapok óta folyó pereskedésben végül március 18-án született meg az elsõfokú döntés, amelyben a szerzetesrend igénylését elutasították. Mint ezt lapunk is többször megírta, a felperes és annak képviselõje, Kincses Elõd marosvásárhelyi ügyvéd szerint a premontreiek érvényes dokumentációkkal, telekkönyvi kivonatokkal igazolták a bíróság elõtt, hogy a szóban forgó ingatlanegyüttes - amelynek maga az iskolaépület csak egy része - a restitúciós törvények értelmében visszajár nekik. Ugyanis azt a román kommunista rezsim egy 198-48-as rablótörvény alapján kobozta el a római katolikus rendtõl. Az alperes nagyváradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül Onisifor Ghibu professzor egykori levelezéseire hivatkoznak, aki a két világháború között éjt nappá téve azon ügyködött, hogy a kisebbségi egyházaktól és közületektõl minél több vagyont elorozzon, szerezzen a román állam és közvetve a többségi intézmények, egyházak javára. Csakhogy a 1930-as évek Romániája igazán nem egy mintajogállam volt, ráadásul az a bizonyos bírói ítélet nem is volt végleges. Az a sajtóban megjelent két érv is hamis, hogy a váradi prépostság nem rendelkezett jogi személyiséggel, illetve hogy az �?ri utcai ingatlanokat a magyar állam tulajdonolta, így az impériumváltáskor jogszerûen kerültek át a román állam tulajdonába. Jogi személyiségét egy önkényes állami intézkedés nyomán valóban elveszítette átmenetileg a váradi prépostság a harmincas években, de 1940 tavaszán visszakapta, mivel Bukarest rákényszerült a Szentszékkel kötött konkordátum betartására, amit pár évvel korábban megsértett. A premontreiek tulajdona pedig sosem volt magyar állami tulajdon, ezt a telekkönyvi bejegyzések egyértelmûen igazolják. Tehát rengeteg hazugság és csúsztatás lát napvilágot a román médiában a rendrõl és annak tevékenységérõl, helyzetérõl, el egyenesen az egyház- és magyarellenes uszításig. Eklatáns példa az osztrák tulajdonú Jurnal bihorean - amelyet a helyi hatalom afféle félhivatalos szócsöveként kell kezelni - szerdai összeállítása, amely már címében is azt sugallja, hogy a papok a világi javakra és örömökre áhítoznak. A márciusi ítélethozatalt követõen múlt hét végén kapták meg a bírósági végzést a premontreiek, mondta el tegnap lapunknak Anzelm atya. A döntés indoklása a felperes és ügyvédje szerint több mint furcsa, ugyanis hat pontban jelenti ki, hogy az önkormányzat érvei nem állják meg a helyüket, illetve hogy a premontreiek által elõterjesztett bizonyítékok valódiak, azonban furcsamód a váradi bíróság mégis arra az 1937-es rektifikációra hivatkozik ma is, amirõl késõbb egyértelmûen bebizonyosodott, hogy közönséges okirat-hamisítás volt. Az ítélethozatal után pedig több inzultus érte már a váradi premontrei rendet, jelentette ki a prépost. Azon kívül, hogy kedden rátörtek a levéltáros hölgyre (aki feljelentést tett errõl a rendõrségen) és megfenyegették, hogy megverik és megerõszakolják, ismeretlenek megrongálták a premontreiek �?ri utca templomának gyóntatószékét és ajtóit. Az is furcsa, hogy a rend levéltárosát érthetetlen és törvénytelen módon nem engedték be a váradi várban mûködõ levéltárba, hogy kikeressen onnan a rend tulajdonára vonatkozó dokumentumokat, azonban ezek mégis hozzáférhetõk voltak mások számára. Nemrég ugyanis az állami levéltárban levõ premontrei iratok másolata megjelent a tavaly októberben boldoggá avatott vértanú püspök, Bogdánffy Szilárd életét bemutató kötetben - mesélte a fõapát. Az atyát már az sem lepi meg, hogy mindig a tárgyalási fordulók után látnak napvilágot a román nyelvû médiában mocskolódó, a közvéleményt félretájékoztató írások. A prépost elmondta, már megfellebbezték az elsõfokú ítéletet, és kérik az ügy áthelyezését más megyébe. Mint megtudtuk, a váradi önkormányzat is fellebbezett, ugyanis Bolojanék is elégedetlenek a bírósági ítélettel, amely nem adott nekik egyértelmûen igazat és nem jelentette ki, hogy az övék a gimnázium. Ráadásul még az iskola mögötti területek (az ún. Voinþa stadion) is visszajárnak a szerzetesrendnek, pedig oda a polgármesterék már mindenféléket terveznek, pl. parkolót. Nagyváradi magyarok egy csoportja nemrég aláírásgyûjtõ akció kezdeményezését javasolta, így szeretnék jelezni támogatásukat a premontrei rend felé. Fejes Rudolf azt is elmondta, hogy sem a magyarság érdekvédelmi szervezetétõl, az RMDSZ-tõl nem kapott eddig semmilyen támogatást, sem a váradi római katolikus püspökségtõl. Mivel egy nagy múltú, egyházi hátterû magyar tanintézet sorsáról van szó - amely amúgy számos kiváló román, zsidó, szlovák és más nemzetiségû értelmiségit bocsátott útjára az évtizedek során -, Anzelm atya érthetetlennek véli, hogy mind a bihari RMDSZ, mind a püspökség inkább félrenéz, de valamiért nem foglal állást mellettük. Sõt, Markó Attila RMDSZ-es politikus, kisebbségügyi államtitkár, az Egyházi Ingatlanokat Visszaszolgáltató Különbizottság aligazgatója nemrég a Duna Televízió egyik mûsorában határozottan úgy vélekedett, hogy a premontrei rendet nem illeti meg az egykori premontrei gimnázium (!). Fejes Rudolf Anzelm kijelentette, folytatja a harcot a gimnáziumért, még akkor is, ha megfélemlítéssel és egy demokratikus államban megengedhetetlen szekus módszerekkel akarják ettõl eltántorítani. Szõke Mária, Reggeli �?jság Erdély.ma 2011. május 11.Folytatódik a premontreiek harcaNagyvárad - �?jabb dokumentumokat mutatott be Fejes Anzelm Rudolf apát, melyek igazolják azt, hogy a szentmártoni kolostor 1959-ben még a premontrei rend tulajdonában volt. Május 5-én vasárnap a szentmártoni római-katolikus templomban, a premontrei rend egykori kolostorépülete mellett folytatódott az az imalánc, melyen a részvevõk a rend egykori vagyonának visszeszerzése érdekében kérik az �?r segítségét. Fejes Anzelm Rudolf apát, a Várad-hegyfoki permontrei rend prépostja a mise után újabb dokumentumok tartalmát ismertette a sajtó képviselõivel, melyekbõl kiviláglik az, hogy a szentmártoni kolostorépület még 1959-ben is a rend tulajdonát képezte. Az apát három, egymással összefüggõ iratról beszélt. Ezek közül az elsõ dokumentum 1959 március 31-én kelt, és az nem más mint Telepy Marcel, a rend alperjelének folyamodványa a Mûemlékek és Múzeumok Tudományos Bizottságához azzal a kéréssel, hogy a szentmártoni kolostor épületét nyilvánítsák építészeti mûemlékké. A dokumentum megjegyzi azt, hogy az épületet egykor a rend kolostora volt, de a levél keltezésének idõszakában már a 0102 számú katonai egység használja. Ezt az indítványt, úgy látszik elfogadták - jelentette ki Fejes Anzelm, mert a következõ, 1959 április 21-iki dokumentum tanúsága szerint a rend adminisztrátora Tauszik Alajos már a katonai egységhez fordul azzal a kérdéssel, hogy lefényképezhesse az épületet bizonyos szögekbõl, és hogy Megyeri Ferenc, nyugdíjas mérnök bizonyos méréseket végezhessen az épületben. Tauszik hozzáteszi, hogy ezek a mûemlékké nyilvánításhoz szükségesek. Ebbõl a dokumentumból az derül ki, hogy Tauszik azért fordul a katonai egységhez ezzel a kéréssel, mert a rend volt kolostorát a katonai egység bérli. 1959 május 7-én kelt válaszában az egység elutasítja a kérelmet arra hivatkozva, hogy katonai létesítmény lefényképezésére csak a Belügyminisztérium adhat engedélyt. A katonai egység pecsétjével, aláírással ellátott irat elismeri, hogy a szentmártoni épület a premontrei rend tulajdona. �?sszefogást Végezetül az apát hangsúlyozta azt, hogy a premontrei rend restitúciós igényei kapcsán a román hatóságok nem veszik figyelembe a rend által benyújtott dokumentumokat. A hatóságok csak az állami telekkönyvi iratokat veszik figyelembe, tette hozzá. Csakhogy azt se felejtsük el, hogy a kommunista hatóságok annak idején egyéltalán nem jártak el törvényesen, bármit megtehettek, amit akartak - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy összefogásra van szükség azok részérõl, akik hasonló helyzetben vannak, annak érdekében, hogy vissszerezhessék a kommunista rendszer által törvénytelenül elvett javaikat. Pap István erdon.ro 2012. január 28.Leáll az egyházi restitúció?Nem érdeke már Romániának a történelmi magyar egyházak ingatlaninak mielőbbi visszaszolgáltatása, ezért a folyamat mára szinte teljesen leállt. A nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Böcskei László szerint Románia uniós csatlakozása óta folyamatosan lassul a restitúció. A nagyváradi egyházmegye tavaly egyetlen épületet sem kapott vissza, ingatlanainak egyharmadával még tartozik az állam. A nagyváradi premontrei kanonokrend egykori iskoláját, rendházát és birtokait is követeli, több mint húsz éve, de hiába. Fejes Rudolf Anzelm apát, premontrei rendfőnök hangsúlyozta: kérelmük elutasítását azzal indokolták, hogy a kommunisták nem követtek el jogtalanságot, mert már 37 előtt a román államé volt, és emiatt nem vonatkozik rá a visszaszolgáltatási törvény. Az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény ugyanis csak az 1945 és az 1989 közötti egyházi ingatlanokra vonatkozik. Nincs jobb helyzetben az Irgalmas Rend belvárosi bérpalotája sem. Két éve üresen áll, és bár a püspökség minden igazoló irattal rendelkezik, a restitúció mégsem történt meg. Romániában tavaly az ingatlanok visszaszolgáltatása gyakorlatilag teljesen leállt. Most már nem fontos ennek a restitúciós törvénynek az alkalmazása. Fontos volt ez, amikor még uniós csatlakozás előtt álltunk, akkor nagyon jól működött – fogalmazott Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök. A nagyváradi római katolikus püspökség 121 ingatlanát kérte vissza a rendszerváltás után, ám eddig csak 78 épületről döntött a bukaresti bizottság. A nagyváradi egyházfő azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul a restitúció meggyorsítása érdekében. hirado.hu Erdély.ma 2012. március 5.Amit az elfogultság megírni enged, avagy egy ügyeskedő töprengéseiHíres ember könyvét kézbe venni mindig valami pluszizgalmat jelent. Mondom ezt azért, mert sokaknak itt, a határ román oldala mellől a magyar tévéből régóta ismert Aczél Endre újságíró legalább olyan híres személyiség, mint a manapság egymással vacsorázgató, vagy őserdőkben bohóckodó celebek. Ez az ismertség azonban éppenhogy nem lett akadálya annak, hogy Aczél nagyváradi szereplése egy enyhe lefolyású (kultúr)politikai botrányba fulladjon. Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő elkövette ugyanis azt a könnyelműséget, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében invitálta Nagyváradra hősünket, aki ha már eljött, magával hozta a nyomdából frissen kikerülő könyvét is, az Amit megírhatok címűt. Az ünnep alkalmából szintén Váradon tartózkodó Pomogáts Béla irodalomtörténész nem állhatta meg, hogy több nyilvános rendezvényen a Magyar Kultúra Ünnepéhez méltatlan meghívottnak és ügyeskedőnek nevezze Aczél Endrét, merthogy szerinte van elég író, költő, művész – egyszóval kultúrember –, akiket a Magyar Kultúra Ünnepére elhívhattak volna Váradra. Mikor aztán később Pomogáts fülébe jutott, hogy hullámokat kavartak váradi kiszólásai, akkor Pestről már egy Aczél irányába békülékenyebb, a váradiak felé pedig érdesebb hangvételű nyílt levelet írt, melyben Aczélt kitűnő publicistának nevezi, akit mégis inkább a Magyar Sajtó Napján kellett volna meghívni, és amelyben a kialakult polémiát a politikának a kultúrára való rátenyerelésének tekinti, és ezért – mint írja – egy ideig nem kívánja Váradon szolgálni a kultúra ügyét. Feltehetően arra gondolt Pomogáts, hogy a határon túl szabad, de Pesten már nem ajánlatos ujjat húzni az ügyeskedőkkel... Ezután a kis bonyodalom után fokozott kíváncsisággal vettem kézbe az „ügyeskedő” könyvét, melyet a végére érve felfokozott idegállapotban tettem le. E metamorfózis okaira talán rávilágítanak az alább következő szövegkiragadások. Revansgondolkozás Itt van máris a vajdasági magyarokról szóló passzus: „Azok, akik ma állampolgárságért üvöltöznek, nyilván nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor a jugoszláviai (vajdasági) magyarok szegény rokonnak tekintették a magyarországi magyarokat, mert miközben azok még jórészt el voltak zárva a Nyugattól, ők szabadon utazgathattak, vállalhattak munkát s létesíthettek kisvállalkozásokat odahaza kint megkeresett pénzükből. (...) Nincs olyan emlékem, hogy a hetvenes vagy a nyolcvanas években a vajdasági magyarok magyar állampolgárságot akartak volna maguknak, olyan viszont igen, hogy büszkén az orrunk elé tolták a vívmányaikat...” (87. o). A határon túli magyarságról szólva Aczél még fokozni is tudja az előbbieket a történelmi materialista dialektikának olyan gyöngyszemével, mint amilyet a „Magyarverések” című idézőjeles alfejezetben találtam: „Az iskoláinkban (magyarországi iskolákban – szerk. megj.) pedig – úgy fest – diplomás történelemtanáraink elfelejtenek mesélni a gyerekeknek arról, hogy a fizikai erőszakba (is) torkolló magyarellenesség általános jelenségként kezelése puszta fikció; továbbá, hogy e téren semmilyen történelmi folytonosság nem mutatható ki, mert a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem voltak »magyarverések«. (A diktatúrák nem tűrték az önkényeskedést, önnön korbácsaikon kívül senki másé fölött nem néztek el).” (267. o.) Ebben a számomra kissé túlcizellált okfejtésben a kitűnő publicista mintha azt mondaná, hogy köszönjük meg mondjuk a romániai kommunistáknak, hogy nem folyamatosan, hanem csak alkalomadtán betyárkodtak (példák: 1956 – a Sas Kálmán-csoport; falurombolási terv). De a ‘90 utáni helyzet aczéli értékelése is kételyeket ébreszt bennem. Hallgassuk meg például ezt a 298. oldalról: „Az egyházak, ha nem is kapták vissza birtokaikat (Romániában igen!), de teljesen szabaddá váltak az államtól.” Igen, Romániában valóban szabaddá váltak a történelmi magyar egyházak, nem úgy az ortodox, mely szinte tökéletes szimbiózisban él az állammal. Ennek köszönhető a mérhetetlenül gyarapodó ortodox vagyon, a területek, a gombamód szaporodó templomok, míg az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatás terén esetleg Fejes Anzelm Rudolf, a váradi premontrei prépostság prelátusa (és még hányan!) tudna mit mesélni Aczélnak, de ő hasznosabban tölti az időt, és inkább Strasbourgba küldözgeti a visszaszolgáltatási periratait, merthogy a román államnak esze ágában sincs visszaadni a rend korábbi ingatlanvagyonát. Aránytévesztés és elfogultság Szerzőnk hosszú oldalakon át ecseteli Orbán Viktornak a szerinte kizárólag lesajnálásra méltó tevékenységét, ebből kifolyólag róla egyetlen pozitívumot sem ír le. Önmagában véve ezért nincs miért szemrehányást tenni neki, azonban ez mégiscsak kínossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy Aczél még Mao munkásságában is talál dicsérnivalót. „De Mao képe ott virít a Tienanmen téren (...) és jó okkal. Akármilyen kínokat zúdított is az országra több menetben, övé az örök érdem, hogy a kínai birodalom 1949-ben minden idegen hatalom cipőrongyából, egy feudális típusúnak mondott anarchiából, széttagoltságból, egységes, egyetlen központból irányított és – legfőképp – szuverén ország lett. Azok, akik a „kommunizmus” szó hallatán nyomban vértolulást kapnak, elfelejtik, hogy Mao Ce-tungnak, a kommunista forradalmárnak, alapvetően „nemzeti” érdeme van. Amikor a Mennyei Béke Kapujának mellvédjéről 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, nem azt mondta, hogy éljen a kommunista párt vagy hogy immár a munkások és parasztok állama vagyunk, hanem azt, hogy a „kínai nép talpra állt”. (104 o.) Nofene; népnemzeti érdemeket hangoztat a kommunista Maoval kapcsolatban, míg a hazai népnemzeti (és nem népirtó) jobboldalt csak pocskondiázza. Elfogultságából is származtatható aránytévesztésének szimbolikusan (is) beszédes példáját adja Aczél, amikor könyve vége felé felteszi a kérdést, hogy miért nem maradhatott Budapesten köztéren Varga Imre Kun Béla-szobra, ha egyszer a Franco-diktatúrát „kiszolgáló” Dali-szobrokat sem tüntették el Spanyolország köztereiről. (305. o.). Erre már nekem is eszembe jut egy kérdés: ki a gyógyíthatatlan kommunista? Aki Kun Béla szobra után sír. Aczél elmeséli, hogyan került 1986. január 1-jei hatállyal az MTV Híradójának főszerkesztői tisztségébe, és azt, hogy milyen változtatásokat eszközölt a műsorban. Az egyik lényeges változtatásáról ekképpen számol be: „Azonnal likvidáltam a napi kül- és belpolitikai kommentárokat. Úgy gondoltam, hogy a magyar dolgozó nép elég érett már az önálló gondolkozásra, nem kell a szájába rágni, hogy mit gondoljon erről vagy arról.” Az idők változnak, mondhatni, hiszen Aczél Endre a rendszerváltás után a Nap-kelte műsorban hosszú évekig jelentkezett tévés jegyzeteivel, azzal a műfajjal, amit másokról szólva könyvében „hangos törprengésnek” aposztrofált. Egyébként az a mód, ahogy Aczélt a Magyar Televízióból 1990 januárjának legelején kirúgják – erről is beszámol könyvében –, valóban méltatlan, és emberileg tökéletesen meg lehet őt érteni, amiért a rendszerváltó erők nem nyerték el a szimpátiáját, de sajna ez az egyéni sérelem az ítélőképességére is kihatott, ezért nem is titkoltan minden szimpatikusabb neki a baloldalon, mint a jobboldalon, legyen szó akár bel-, akár külpolitikáról. A fenti megállapítás alátámasztására megemlítem még, hogy a könyv utolsó előtti, Magántörténelem című fejezetében megsokasodnak az idézőjeles alcímek, mintegy jelezve, hogy Aczél most mítoszokról, tévhitekről rántja le a leplet. Ilyen megközelítésben ír „A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról”, „A hazugságról” vagy a már említett „Magyarverésekről”, de még a Teller- és a Szolzsenyicin-mítoszok tisztázására is futja az erejéből. Vannak azért jó meglátásai is, ilyenek például a kereskedelmi csatornák által gerjesztett kulturálatlanságspirálra vonatkozó megjegyzései (297. o.), és érdekes dolgokat említ pekingi vagy londoni tudósítóskodásának idejéből is. Amit még elmondhatunk Aczél egy interjúban kentaurnak nevezi könyvét, bennem azonban egy ennél halucinogénabb szörny képzetét kelti ez a kötet, amely nem csupán két, de sokkal több elem egybegyúrásából áll össze. A könyv ugyanis genealógiával indul, majd Aczél saját sorsának alakulását ismerteti az olvasókkal. Ezen tapasztalástaglalások során meglepően sokat foglalkozik gasztronómiai megfigyelésekkel, itt-ott egy-két vicc, anekdota is becsúszik a szövegbe, majd egészen váratlanul filmelemzésekbe bocsátkozik, hogy aztán kacskaringós úton-módon, könyve utolsó harmadában végérvényesen a politikai publicisztika terepére keveredjen. Ez a tematikai összevisszaság engem arra enged következtetni, hogy Aczél egy meghatározott terjedelmű, de meg nem határozott tartalmú könyv megírására kapott felkérést, melynek meglehetősen szűkös határidőn belül eleget kellett tennie. Egyébként a már említett interjúban Aczél be is vallja, hogy két hónap alatt írta meg a könyvet. Azért is lett ilyen, szerintem. A könyv címe látszólagos semmitmondása ellenére mégiscsak nagyon beszédes. Aczél megírhatta azt, amit elfogultsága, politikai el- és lekötelezettsége, öncenzúrája, szelektív memóriája megírni engedett. És ha figyelembe vesszük azt, amit az Acsádi nevű ügynökről tudni vélünk (érdekes, ebben a könyvben Aczél tagadja, hogy ügynök lett volna – 310. o.), akkor még az is feltételezhető, hogy azt írta meg, amit az állambiztonsági szervek megírni engedtek neki. E könyvből elfogulatlan elemzésre kevéssé kapható, de azért tehetséges, és a lehető legjobban élni kívánó ember képe rajzolódik ki, aki e vágyait teljesítendő megkötötte a maga nem is kompromisszumát, de baráti szerződését a kommunista rendszerrel, melynek nyomán kiélvezhette annak az előnyeit. És ezekről az előnyökről előszeretettel ír Aczél Endre. Persze csak azokról, amelyekről írhatott. Aczél Endre: Amit megírhatok, Alexandra Kiadó 2009 Pap István ---------------------- Aczél tagad, Pomogáts saját magát helyesbíti Aczél Endre januári nagyváradi látogatása az anyaországi média egy szeletének érdeklődését is felkeltette, annak idején többek között a Magyar Nemzet számolt be a sokakban felháborodást és nemtetszést kiváltó könyvbemutatóról. A napilaphoz elküldött replikájában a publicista határozottan tagadja, hogy besúgó lett volna, ennek bizonyságául hivatkozik a Magyar Köztársaság „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottsága (közkeletű nevén átvilágítóbizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozatára, amely megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített”. Ezen túlmenően Aczél azt is tagadja, hogy Amit megírhatok című kötetének váradi bemutatóján – mint ahogy arról a helyi sajtó beszámolt – nyíltan beszélt volna arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. „Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó” – állítja Aczél. A publicista váradi szerepeltetését egyébként akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész is helytelenítette, sérelmezve, hogy a Magyar Kultúra Hetéhez köthetően olyan budapesti újságírót hívtak meg, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata. A Magyar Nemzethez elküldött válaszában viszont Aczél hivatkozik Pomogáts neki küldött e-mailjére, amelyben a Magyar Írószövetség volt elnöke már visszakozik: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…” Holott a jelen lévő váradiak pontosan emlékeznek, mit mondott valójában Aczél és Pomogáts… (Krónika) Krónika (Kolozsvár) 2012. augusztus 30.Ingatag ingatlanügyek – A visszaállamosítás törvénye ismét életbe léphet?Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik, veszélyes, a jogot és az európai normákat semmibe vevő visszarendeződési folyamat kezdődött el Romániában a történelmi magyar egyházaktól egykor elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében. A restitúciós törvény alkalmazása ugyanis mindeddig elenyészően kevés esetben szolgáltatott igazságot a kommunisták által megrabolt egyházaknak s az elmúlt hetek politikai zűrzavarából egyre inkább az bontakozik ki, a jelenlegi, Szociálliberális Szövetség vezette kormány azon mesterkedik, hogy egyfajta visszaállamosítási rendszert bevezetve meggátolja azt, hogy a történelmi magyar egyházak visszakapják jogos tulajdonukat. Erről kérdezték a Reggeli Újság munkatársai Fejes Rudolf Anzelmet, a váradhegyfoki premontrei prépostság főapátját, aki hosszú ideje vív szélmalomharcot a rend ingatlanjainak visszaszerzésért. Az elmúlt hetek politikai zűrzavarában Romániában egyre többször lehetett hallani, olvasni azokról a restitúciós törvényekről, melyek pár évvel ezelőtt kimondták, hogy a kommunista éra alatt elkobzott egyházi vagyonokat vissza kell szolgáltatni. Erdélyben és a Partiumban érthető módon a restitúció elsősorban a magyar történelmi egyházakat érintette. Az elmúlt években több száz visszaigénylési kérelmet nyújtott be mind a római katolikus, mind a református egyház, ezeknek azonban csak töredéke lett elismerve és még kevesebb a száma azoknak a döntéseknek, melyek elismerve a tulajdonviszonyok bizonyítását, illetve a kommunista rekvirálások jogtalanságát vissza is adták az egyházaknak elkobzott vagyonukat. Pár hete a közvélemény figyelmébe került az a restitúciós botrány, amelyet mind a médiában, mind a közbeszédben egyszerűen „a Mikó-ügy” néven ismerhettünk meg, s mely dióhéjban a sepsiszentgyörgyi református kollégium visszaigénylési procedúráját, illetve az ehhez kapcsolódó jogi és politikai szövődményeket jelzi. A Székely Mikó Kollégiumot ugyanis a restitúciós törvényeknek megfelelően visszaadták a református egyháznak, azonban a román kormány (elég zűrzavarosan és mestermódon ködösítve) kijelentette, a kollégium visszaadása a reformátusoknak törvénytelen volt, s az ügyben zajló procedúra során az esettel foglalkozó restitúciós bizottság több visszaélést követett el, amiért börtönbüntetésre ítélték a tagjait. A Mikó-ügy azonban nem csupán egyetlen esetre hívja fel a figyelmet, hanem egy igen veszélyes jelenségre, szándékosságra, éspedig arra, hogy a román kormány éppen arra keresi a lehetőséget, hogy megszüntesse a már életbe lépett visszaszolgáltatási folyamatokat, ami magyarán azt jelenti, 2012-ben, huszonkét évvel a kommunizmus bukása után ismét elkezdődhet az egyházi ingatlanok visszaállamosítása, mondta el lapunk kérdésére Fejes Rudolf Anzelm, a premontrei kanonokrend Szent István vértanúról nevezett váradhegyfoki prépostságának főapátja, akinek több folyamatban levő visszaigénylési kérelme vár megoldásra. A premontrei szerzetesrendnek több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdő, Püspökfürdő, Váradszentmárton), amelynek tulajdonjogát a rend tudja ugyan bizonyítani, ám mindeddig érthetetlen módon ezeket a jogilag megtámadhatatlan bizonyítékokat a román döntéshozók nem vették figyelembe. Az egyik ilyen halogatott visszaigénylési ügy az Úri utcában levő egykori premontrei iskola (mai nevén Mihai Eminescu Főgimnázium) épülete körül kialakult jogi huzavona. A vasgárdista Ghibu irománya a visszaállamosítás törvénykönyve lehet Ezzel kapcsolatban hosszú ideje folyik a halogatás, ködösítés annak az ítéletnek a meghozatalában, amely el kellene döntse, hogy elfogadják vagy sem a szerzetesrend által a bíróság elé terjesztett bizonyítékokat, amelyek azt igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel, egyetlen tollvonással került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni. A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyház tulajdonából állami tulajdonba – kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül – nélkülöz minden jogi alapot. Mint ezt Anzelm atyától megtudtuk, tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu 1937-beli mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás, azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot az impériumváltás után, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait. A premontrei rend érvényes, a törvényeknek megfelelő dokumentációval tudja bizonyítani, hogy a gimnázium épülete a romániai restitúciós törvények alapján visszajár nekik, a jelenlegi tulajdonos, a váradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül (a fasiszta Vasgárdában elkövetett tettei miatt börtönbüntetésre is ítélt) Ghibu egykori levelezéseire hivatkoznak. Úgy tűnik azonban, hogy a volt vasgárdista professzor levelezése még ma is többet nyom a latban a romániai igazságszolgáltatás háza táján, mint a hiteles dokumentáció. Zűrzavar, ködösítés és kreált mártíromság Elég visszás az is, hogy a restitúciós bizottság egyik tagja, az RMDSZ-es Markó Attila is több esetben hivatkozott a román vasgárdista által koholt „törvényre”, s ennek okán nem segített a magyar szerzetesrendnek. Markót, mint a restitúciós bizottság egyik visszaéléssel gyanúsított tagját három év börtönre ítélték nemrég, s bizonyára ennek tudható be, hogy a magyar ügyekért eddig eléggé szolidan fellépő tulipános politikus hirtelen igényt tart a magyar egyházakat védelmező áldozat szerepére, vélte a főapát. Márpedig egyelőre nem tudni mi történt valójában sem a Mikó-kollégium visszaigénylésénél, sem sok más hasonló esetben. Látszatmegoldások, melyeket afféle szemkiszúrásként hoznak a bíróságok, persze születnek. A premontrei szerzetesrend például pár napja értesült arról, hogy egyik félixfürdői ingatlanját, melyet jelenleg (több más környékbeli épülettel, így a szentmártoni kolostorral együtt) a Sanifarm gyógyszerforgalmazó cég bitorol, mégis visszaítélték a rendnek. Mivel a szóban forgó telekre azóta a cég építkezett, ezért természetbeli visszaszolgáltatás nem történhet, a bíróság kárpótlásra szólította fel a vállalatot. Ez meg is történt, azonban igencsak nevetséges módon az elkobzott ingatlan helyett a szerzetesrendnek egy Vaskóban levő lepukkant épületet akartak adni kárpótlásul. A főapát persze nem fogadta el, a több mint bizarr kárpótlást, így ez az egyetlen, az egyház igazát elismerő ügy sem zárult le. A Mikó-ügy mindenféleképpen jelzésértékű lesz a romániai restitúciós folyamatokra nézve. Azonban a jelenlegi helyzetet figyelve félő, hogy sem az Európai Unió, sem a jog nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy az új, posztkommunista elvek alapján működő baloldali USL ne támassza fel ismét a visszaállamosítás fantomját Romániában. Szőke Mária, Reggeli Újság Erdély.ma 2012. október 27.Az erdélyi önrendelkezési küzdelem állomásai (Autonómiát!) – dokumentum1989. december 25. A december 25-i Kiáltvány „egy új nemzetiségi Statútum” kidolgozását szorgalmazta, ugyanakkor megfogalmazódik benne a „kollektív jogok” alkotmányos szavatolása iránti igény, valamint az, hogy az RMDSZ „az önrendelkezési jog elvi alapján” áll, vagyis a dokumentum tartalmaz az autonómiatervezetek irányába mutató megfogalmazásokat. 1990. április 21–22. Az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusán elfogadott program általános utalást tartalmaz az önrendelkezésre nézve, azaz célként olyan jogi keretek kialakítását jelöli meg, „amelyek szavatolják nemzetiségi viszonyaink rendezését az európai demokráciában megvalósult legjobb modellek szerint, biztosítják az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok szabad érvényesítését, az önrendelkezést”. A program ezen elvi kijelentését a 13. pont konkretizálja: „különféle személyi és kollektív kisebbségi jogok gyakorlásának legmegfelelőbb biztosítéka a helyi önkormányzati rendszer kialakítása.” 1991. május 24–26. Az RMDSZ II. (marosvásárhelyi) kongresszusán Szőcs Géza bemutatja Nemzetiségi törvénytervezet-csomagját, amely definiálja az autonómiaformákat is. A tervezet nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. 1992. október 25. Az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén elfogadják a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, amely az úgynevezett Kolozsvári Nyilatkozatként lett ismert. A határozat a „belső önrendelkezés” koncepciójára alapozó autonómiastratégia felülkerekedését jelentette a kisebbségjogi és a helyi önkormányzatokra alapozó felfogással szemben. 1992. december 31. December 31-i dátummal teszi közzé Csapó József a Memorandum a romániai magyar nemzeti közösség önrendelkezéséről című tervezetét, amely bár a Kolozsvári Nyilatkozatra alapoz, még nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. E tervezet a „belső önrendelkezés” koncepciójának első megalapozási kísérleteként megpróbálta összefoglalni és hasznosítani a legfontosabb nemzetközi dokumentumokat. 1993. november 14. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a román parlamentben törvényjavaslatként iktattak. A tervezet mind a kisebbségi jogokat, mind a közösségi autonómia három formáját (személyi elvű autonómia, a sajátos státusú önkormányzatok autonómiája és a regionális autonómia) megjelöli, azonban – kerettörvényként – nem kodifikálja azt. 1994. március Szilágyi N. Sándor a Korunkban közzéteszi Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről című törvényjavaslatát. A tervezet inkább nyelvi rezsimet szabályoz, de bevezeti „az önadminisztráló nemzeti közösségek” fogalmát is. 1994. május 13–14. Román–magyar szakmai tanácskozás a közösségi jogokról és az autonómiáról Tusnádfürdőn. Résztvevői: Gabriel Andreescu, Renate Weber, Valentin Stan, Smaranda Enache, Biró Annamária, Kolumbán Gábor, Bakk Miklós, Bodó Barna, Fábián Ernő, Varga Attila, Balázs Sándor, Horváth István, Eckstein-Kovács Péter és Nagy György. 1994. szeptember 28. Csapó József az Erdélyi Naplóban közzéteszi javaslatát a három autonómiaforma kodifikálásáról. Ezek címei: A sajátos státusú helyi önkormányzat statútuma; A Romániai magyar nemzeti közösség személyi autonómiájának statútuma és A sajátos státusú helyi önkormányzatok regionális társulásának autonómia-statútuma. 1994. november Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának határozata alapján szakbizottság jön létre az autonómiastatútumok véglegesítésére. Tagjai: Csapó József, Tokay György, Varga Attila, Béres András, Bodó Barna, Balázs Sándor, Bakk Miklós, Papp Előd, Hajdú Gábor, Katona Ádám, Madaras Lázár, Markó Attila, Szabó István, Szilágyi N. Sándor. A bizottság Csapó József tervezeteit vette alapul. 1995. április Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Főosztálya két tervezetet bocsát belső vitára: A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma (kidolgozói: Bodó Barna, Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán); Törvénytervezet a személyi elvű önkormányzatokról (kidolgozója: Bakk Miklós). 1995. április 7–8. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése a szakbizottság javaslatai alapján megvitatta az alternatív tervezeteket, de nem hozott döntést róluk. Csupán az a határozat született, hogy az autonómiavita eredményeit bele kell foglalni a közelgő kongresszus programtervezetébe. 1995. május 26–28. Az RMDSZ negyedik, kolozsvári kongresszusa programba foglalt néhány elvi tézist az autonómiáról (ezek szerint az autonómia egyaránt jelent elvet a jogállam kiépítésében, a nemzeti közösség jogát, melyet identitása megőrzése érdekében gyakorol, eszközt a romániai magyarság gazdasági és kulturális fennmaradásának megalapozásához és stratégiai célt, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében és a civil társadalom szervezeteivel kialakított kapcsolataiban követ), és rögzítette azt a három autonómia-formát, amelynek jogi megfogalmazására és a törvényhozás útján való érvényesítésére az RMDSZ törekedni fog. E három autonómia-forma: a személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia, mely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre”. 1995. szeptember Csapó József közzéteszi a Magyar Kisebbségben (1995/2. szám) Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetét, mely Székelyföld autonómiájának megfogalmazására irányul, a belső önrendelkezés elvére alapozva. Ez a koncepció később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tervezetének alapjául szolgált. 2003. április 23. Megalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, amely az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaformák megvalósítását tűzi ki célul. A Tőkés László püspök és Fejes Anzelm premontrei főapát elnökletével megalakult testületnek 31 tagja volt, köztük parlamenti és önkormányzati képviselők, polgármesterek, RMDSZ-tisztségviselők, vállalkozók, civil társadalmi szervezetek vezetői. 2003. július 7. Gyergyócsomafalván megalakul az EMNT KT székelyföldi tagjainak részvételével, önálló testületként a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete azzal a céllal, hogy Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, illetve megvalósítására létrehozza a Székely Nemzeti Tanácsot. A kezdeményező testület tagjai nyilatkozatban üdvözlik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334-es számú, Andreas Gross jelentése alapján elfogadott határozatát. 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Elnökké egyhangúlag dr. Csapó Józsefet választják. Alakulásakor meghirdetett célja, hogy a Székelyföld autonómiáját a jog és a demokrácia eszközével vívja ki, alkalmazva a nemzetközi jog kínálta lehetőségeket. 2003. október 29-én a román parlament felsőházának jogi bizottságában Antonie Iorgovan kormánypárti szenátor Románia alkotmánya elleni támadásnak nevezi a Székely Nemzeti Tanács megalakulását, kérve, hogy a testület forduljon az ország legfőbb ügyészéhez „a Székely Nemzeti Tanács akcióival kapcsolatban”. A szenátus ülésén megjelent Ilie Botos, Románia legfőbb ügyésze, és biztosította a testület tagjait, hogy az általa vezetett intézmény az ügyben „már teljesíti kötelességét” – közölte a román közszolgálati rádió. 2003. november 13-án a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Csapó József közzétette a Székely Nemzeti Tanács által közvitára bocsátott Székelyföld-statútum román nyelvű változatát, és kijelentette, hogy a román változat alapján konszenzusra szeretnének jutni a székelyföldi románsággal. 2003. november Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által felkért szakértői csoport (koordinátora: Bakk Miklós, tagjai: Bodó Barna, Borbély Imre, Biró Gáspár, Komlóssy József, Kovács Péter) elkészíti az ún. Autonómia-csomagtervet (mely három összefüggő tervezetet tartalmaz a regionális autonómiára vonatkozóan: Kerettörvény a régiókról, Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról, Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma). Később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vitatta e tervezet legitimitását, ezért nem vált az EMNT hivatalos dokumentumává. 2003. december 10. Miután az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága a román és a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőitől személyes találkozót kért, hogy tájékoztassa őket a Székely Nemzeti Tanács célkitűzéseiről, Ioan Solcanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetője fogadta az SZNT küldöttségét. A találkozó után Solcanu újságíróknak kijelentette: elfogadhatatlannak tartja a székelyföldi autonómiatervét. 2004. január 17. Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács, véglegesítette és elfogadta a Csapó József tervezetén alapuló Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A tanács arról is döntött, hogy a statútumtervezettel Románia parlamentjéhez fordul. 2004. február 25. Birtalan Ákos, valamint az RMDSZ-frakció polgári szárnyának képviselői, Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt Bihar, Pécsi Ferenc Szatmár, Toró T. Tibor Temes és Vekov Károly Kolozs megyei képviselő Románia parlamentje elé terjesztette Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. március 30. A Képviselőház elutasítja Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. június 18. Négy magyar képviselő és egy szenátor aláírásával iktatták a képviselőház állandó bizottságában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott személyi elvű autonómia kerettörvényét, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet Bakk Miklós és Toró T. Tibor dolgozott ki. 2004. június 29. A szenátus elutasítja Székelyföld autonómiájának statútumát. 2004. szeptember 9. Alkotmányellenességre hivatkozva a képviselőház közigazgatási bizottsága elutasította a romániai nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiáját szabályozó kerettörvényt, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet június 18-án nyújtott be négy magyar képviselő és egy szenátor. 2004. december 23. Az új kormány megalakításáról szóló parlamenti megbeszéléseken az RMDSZ a kisebbségek jogait magában foglaló és biztosító törvény megalkotását javasolta. 2005. január 18. A Magyar Rádiónak adott interjúban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök megállapította: a határon túl már van kulturális autonómia. 2005. február 8. Az RMDSZ sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a többi kisebbség képviselőivel közösen dolgoznak a kisebbségi törvényen, mely kerettörvény jellegű lesz, és azt közvitára bocsátják. 2005. február 18. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a kisebbségi törvény megalkotása aláássa az autonómiát. 2005. március 17. Toró T. Tibor Temes megyei képviselő bírálta a tervezetet, mert az a kisebbségi szervezetek létrehozására vonatkozóan ugyanazokat a diszkriminatív kritériumokat tartalmazza, amelyeket a romániai választási törvényben több nemzetközi szervezet is kifogásolt. 2005. március 18. Nyilvánosságra hozták az RMDSZ által kezdeményezett kisebbségi törvény tervezetének szövegét. 2005. március 21. A Magyar Polgári Szövetség háromszéki egyeztető tanácsa bírálta a nemzeti kisebbségekről szóló törvény tervezetét, és széleskörű konzultációsorozat beindítását kezdeményezte az autonómiáról. 2005. március 22–25. Toró T. Tibor képviselő benyújtotta a kisebbségi törvény tervezetéhez készített módosító csomagot, mely 15 indítványt tartalmaz, és az EMNT 2004-ben iktatott személyi elvű kerettörvény-tervezetéből indul ki. 2005. március 30. Az erdélyi protestáns egyházfők Markó Bélához intézett nyílt levelükben kifejtik: nem célszerű jelen formájában a parlament elé terjeszteni a tervezetet, mert azt nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi vita. 2005. április 9. A Székely Nemzeti Tanács ismét az igazságügyi minisztériumhoz fordult a népszavazásról szóló törvény módosításáért annak érdekében, hogy a székelyföldi helyi önkormányzatok által az autonómia kérdésében kiírt népszavazások ne legyenek megtámadhatóak a közigazgatási bíróságon. 2005. április 15. Puskás Bálint szenátor bejelentette: az RMDSZ háromszéki törvényhozói népszavazási törvényt módosító tervezetet nyújtottak be a parlamentben annak érdekében, hogy váljon lehetővé a Székelyföld autonómiájáról szóló referendum kiírása. 2005. április 21. A kormány úgy döntött, a kisebbségi törvény tervezetéről kéri a Velencei Bizottság és az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményét. 2005. április 23. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös nyilatkozatban bírálja a kisebbségi törvényt, mely „a magyar autonómia kijátszására és letörésére szolgál”. 2005. május 19. Többszöri halasztást követően a kormány elfogadta az RMDSZ kisebbségitörvény-javaslatát. 2005. június 2. A kisebbségi törvény tervezete eljutott a szenátus emberjogi, illetve közigazgatási bizottságának asztalára. 2005. június 3. A kisebbségi törvénytervezet támogatását kérte az Európai Néppárttól Markó Béla. 2005. június 8. Az RMDSZ frakciói úgy döntöttek, nem támogatják a Székely Nemzeti Tanács parlament elé terjesztett autonómiastatútumát. 2005. június 9. Negatívan véleményezte a szenátus kulturális bizottsága a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. június 30. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét másodszor is a parlament elé terjesztik; ezúttal a beterjesztők: Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő. A tervezet a 2004. március 1-jén benyújtott változathoz képest módosításokat tartalmaz, többek között a parlament törvényhozási bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasította. 2005. július 7. A szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága kedvezően véleményezte a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet. 2005. október 8. A Székely Nemzeti Tanács összegzése szerint a tanács felkérésére 11 helyi önkormányzat határozott a helyi népszavazás megszervezéséről Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozásának tárgyában. A közigazgatási bíróságokon megsemmisítették a tanácsi határozatokat. 2005. október 12. A képviselőház 188–16 arányban elutasítja a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó, másodszor is a parlament elé terjesztett törvénytervezetét. 2005. október 14. A Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútuma felvállalhatatlan – jelentette ki sajtótájékoztatón Márton Árpád parlamenti képviselő. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha az RMDSZ felvállalhatatlannak tartja az SZNT tervezetét, akkor miért nem nyújtotta eddig be saját javaslatát, Márton Árpád azt válaszolta: az RMDSZ nem tartja jónak a mostani időpontot. 2005. október 21. A Velencei Bizottság soros ülésén úgy értékelte a kisebbségi törvénytervezetet, hogy az lehetőséget teremt majd Romániában a kisebbségi jogok megerősítésére és kiszélesítésére. Ugyanakkor a jelentés bírálta a tervezet kisebbségi szervezetek bejegyzésére és választási részvételére vonatkozó, korlátozó előírásait. 2005. október 24. A szenátus elutasította a kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot. 2005. október 26. A képviselőház házbizottságában leszavazták a kormánykoalíció azon kérését, hogy az alsóház sürgősségi eljárással tárgyalja meg a kisebbségi törvényjavaslatot. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) közleményben kérte az RMDSZ csúcsvezetőinek lemondását, a kisebbségi törvénytervezet visszavonását és egy másik, az autonómiáról szóló tervezet előkészítését. 2005. november 2. A székelyföldi román civil szervezetek memorandumot tettek közzé, amelyben az európai követelményekkel ellentétesnek nevezik a kisebbségi törvényt. 2005. november 30. Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kisebbségi törvénytervezet „nem tartalmaz túlzásokat”. Mint mondta, nem hiszi, hogy félni kellene a kulturális autonómiától vagy a kisebbségeknek biztosított jogoktól. 2005. december 4. Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke kijelentette: pártja jelenlegi formájában nem támogatja a kisebbségi törvényt. 2005. december 7. A képviselőház szakbizottságaiban megkezdődött a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet vitája. 2005. december 12. Eugen Nicolăescu, az NLP–DP (D. A.) pártszövetség szóvivője bejelentette, hogy a két párt vezetői megállapodtak, kiiktatják a kisebbségi törvényből a kulturális autonómia-tanácsokra vonatkozó cikkelyeket. Az autonómiatanácsok hatáskörét, javaslatuk szerint, a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) venné át. Markó Béla RMDSZ-elnök szószegőknek nevezte a román kormánypártok azon politikusait, akik nem támogatják, vagy ki akarják üresíteni a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. december 13. Az RMDSZ frakciója megszavazta, hogy Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő vonja vissza módosító indítványait. Toró a szavazás után is megerősítette a Szabadságnak, hogy ennek a kérésnek nem fog eleget tenni. 2005. december 15.Az EP megszavazta a Romániáról szóló jelentést. A Pierre Moscovici francia EP-képviselő által készített dokumentumban az áll, hogy az EP „elégedetlenségét fejezi ki a kisebbségi törvény folyamatos késése miatt”. 2006. január 12. A Ziua című lap révén ismertté vált Valeriu Tabără kisebbségi törvénytervezete. 2006. március 21. A képviselőház jogi, emberjogi és tanügyi szakbizottsága folytatta a kisebbségi törvénytervezet vitáját; a vita a harmadik cikkelyig jutott. 2006. április 20. Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) EP-képviselő közös levélben hívta fel Olli Rehn figyelmét, hogy Románia többszöri ígérete ellenére a mai napig nem fogadta el a kisebbségekről szóló törvényt. 2006. május 17. A kisebbségek jogállásáról és a pártfinanszírozásról szóló törvények elfogadását szorgalmazta Bukarestben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke és Olli Rehn bővítési biztos. 2006. június 7. Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kijelentette: fontosnak tartja, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, és hogy a romániai pártok támogassák ezt az ügyet. 2006. július 5. A képviselőház plénuma elutasította az RMDSZ javaslatát, hogy tűzzék napirendre a kisebbségi törvénytervezetet. 2006. augusztus 2. Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-képviselő a Háromszék című lapnak nyilatkozva kifejtette, jobb lett volna, ha egy évvel korábban az RMDSZ azt kéri a kormánytól, vállaljon felelősséget a jogszabályért. Akkor frakció-kollégái nem támogatták ötletét. Meglátása szerint azért is kedvezőbb lett volna a másik utat választani, mert elutasítás vagy siker esetén az RMDSZ más fontos célkitűzésekre – például az önálló magyar egyetem létrehozására – összpontosíthatott volna. 2006. augusztus 31. Frunda György Maros megyei szenátor kifejtette, nem hiszi, hogy a parlament a kormány által benyújtott formában elfogadja a kisebbségi törvénytervezetet. Emiatt viszont a magyar érdekvédelmi szervezetnek nem kell kilépnie a kormányból. 2006. november 3. Az erdélyi magyar egyházak vezetői közös nyilatkozatban álltak ki az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, kinyilvánítva, hogy támogatják az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét, beleértve „Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét” is. 2006. november 23. Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, a román csatlakozás helyzetéről készült állásfoglalásában a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását szorgalmazta. 2006. december 10. A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) fel kívánja gyorsítani a kisebbségi törvény parlamenti elfogadását. Markó Béla RMDSZ-elnök szkeptikusan fogadta ezt, kijelentvén: „Cinikusan úgy is lehetne fogalmazni, hogy miután kisebbségbe került a kormány a parlamentben, az RMDSZ partnerei megkönnyebbülten eldöntötték, hogy támogatják a kisebbségi törvényt.” 2006. december–2007. március Az SZNT kezdeményezésére Székelyföld számos településén nemhivatalos népszavazást szerveztek Székelyföld autonómiájáról. A nemhivatalos népszavazást annak nyomán szervezték meg, hogy a helyi népszavazási határozatokat a hatóságok (prefektúrák) jogi úton érvénytelenítették. 2008. február 21. Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum elnöke kijelentette, hogy az erdélyi szászok nem kérnek autonómiát. 2009. június–2010. január A 2009 áprilisában megalakult Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében 2009 júniusában létrejött az EMEF autonómia-munkacsoportja (két társelnöke Márton Árpád képviselő és Bakk Miklós politológus). A munkacsoport 2009 júniusa és 2010 januárja között háromszor ülésezett, azonban határozatai nem valósultak meg. 2009. július 18. Traian Băsescu román államfő megismételte a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közönsége, Tőkés László és Orbán Viktor előtt korábbi, számtalanszor már hangoztatott álláspontját, miszerint az autonómia minden közösséget egyformán megillet Romániában, és ugyanolyan mértékű önrendelkezés képzelhető el Székelyudvarhelyen, mint például Caracalban vagy Tulceában. 2012. szeptember 25. A román szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé Sógor Csaba és Garda Dezső. Az SZNT által megfogalmazott, Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetet 2005. október 12-én a román képviselőházban 188–16 arányban leszavazták. A szenátusban érdemi vitát nem tartottak, 54 szenátor a jogszabály ellen szavazott, öten mellette, ketten tartózkodtak. Az RMDSZ-esek közül jelen volt, és igennel szavazott Albert Álmos, Cseke Attila, Fekete Szabó András, Günthner Tibor, de egyikük sem szólalt fel a tervezet mellett, ugyanakkor igennel szavazott Marcu Gheorghe SZDP-s honatya is. Hiányzott: Markó Béla, Frunda György, Verestóy Attila. (Bakk Miklós politológus összeállítása alapján) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. november 14.Nagyváradon utcára vonultak a premontrei rend ingatlanaiértNagyváradon több százan tüntettek szerda este a premontrei rend államosított ingatlanainak visszaszolgáltatásáért. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett tiltakozó akción a római katolikus egyházhoz tartozó premontrei rend főnöke, Fejes Anzelm Rudolf főapát, és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet a város központjában álló római katolikus templomban. Amint Fejes Anzelm Rudolf főapát felidézte, a tanítással foglalkozó premontrei rend nagyvárad központjában álló iskolaépületét és rendházát 1937-ben sajátította ki a román állam, az 1989 után hozott restitúciós törvények azonban csak az 1945 után államosított ingatlanokra vonatkoznak. A rend peres úton próbálja visszaszerezni egykori vagyonát. Csűry István református püspök beszédében felidézte, a történelmi magyar egyházak Nagyváradon közösen léptek fel a római katolikus püspöki palota, a református püspöki palota és a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium ingatlanainak visszaszolgáltatásáért is. A közös fellépés mindhárom esetben sikerre vezetett. A beszédeket követően a templomból kiáramló tiltakozók gyertyákkal a kezükben vontak élő láncot a rendtől elkobzott és mindeddig eredménytelenül visszakövetelt iskolaépület és rendház köré. Szilágyi Zsolt, az EMNT egyik alapítója, az esemény után az MTI-nek elmondta: amint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszavont restitúciója is jelzi, a bukaresti kormányzatban nincs meg a politikai akarat az államosított egyházi és magánvagyon visszaszolgáltatására. Maszol.ro 2012. november 16.Élőlánc az egyházi javakértAz egykori premontrei főgimnázium épülete előtt tüntetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Mindent viszsza! elnevezésű demonstrációsorozatának váradi állomásán. A gimnáziumépületet – melyben ma a Mihai Eminescu Főgimnázium működik – mindmáig nem szolgáltatta vissza az állam a római katolikus szerzetesrendnek, amelynek váradi apátkanonokja, Fejes Rudolf Anzelm a rendszerváltás óta harcol és pereskedik a restitúcióért. A néma, gyertyás tüntetést megelőzően a premontreiek iskolaépület melletti templomában tartott rövid, ökumenikus áhítatot az apát, illetve Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Fejes Rudolf Anzelm az áhítat elején leszögezte: bár nem a rend szervezte a demonstrációt, az EMNT biztosította őt afelől, hogy nem kampányrendezvényről van szó, mindössze arról, hogy a váradiak figyelmét felhívják a vissza nem adott egyházi ingatlanok problémájára. Az apát az épület rövid történetét is felidézte, elmondva: a premontrei rend 1807 és 1923 között oktatta itt a különböző felekezetű diákokat, nemcsak magyar anyanyelvűeket. Az épületet 1937-ben vették el, és állítólag ez az egyik ok, amiért nem került még vissza eredeti tulajdonosához: a restitúciós törvény ugyanis csak az 1945 után elkobzott ingatlanokra vonatkozik. Ugyanakkor a rend egészen 1958-ig, felszámolásáig pereskedett épületéért, 1991 óta pedig Fejes Rudolf Anzelm kezdte újra a harcot. Csűry István református püspök rövid beszédében kijelentette: az államosítás álnokság és gaztett volt, az pedig, hogy felemeljük a szavunkat a magántulajdon védelmében, „Istentől kapott kemény kötelességünk”. Csűry szerint a felekezetek közötti összefogás már többször is eredményes volt, például a római katolikus püspöki palota, illetve az egykori Orsolya-zárda, ma Ady Endre Gimnázium épülete esetében. A Himnusz eléneklése után a mintegy százharminc fős gyülekezet mécseseket gyújtott, majd az iskolaépület kerítésénél állt néma sorfalat. Az EMNT akciója miatt egyébként rendőrségi vizsgálat indult: az Eminescu-főgimnázium vezetősége feljelentést tett, amiért a tüntetés résztvevői ráfestették az iskolaépület előtti járdára, hogy„lopott magyar tulajdon”. Ezzel egy időben Kolozsváron mintegy tucatnyi helybeli magyar követelte a civilszervezetek elkobozott ingatlanjainak visszaszolgáltatását az Erdélyi Múzeum-Egyesület Wass Ottilia-háza, illetve a kaszinó épülete előtt a Mindent vissza! tüntetéssorozat harmadik állomásán. Krónika (Kolozsvár) 2013. március 7.Művelődéstörténeti vetélkedő zajlottNagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bonyolították le a dr. Károly József Iranaeus premontrei kanonok, tudós, tanár emléke előtti tisztelgő, róla elnevezett művelődéstörténeti vetélkedőt. Az idén kilenc, 3 fős csapat vett részt ezen, a házigazda tanintézményből, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból. Első helyen végzett az Eminescu Főgimnázium IX. J csapata: Kecse Dalma, Oltean Franciska és Ternován Dávid. Második lett az Eminescu Főgimnázium IX. I csapata: Costa László, Bara Dávid és Farkas Boglárka, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Ady líceum IX.E/2 csapata állhatott: Holt-Valentin Dávid, Dudás Norbert és Pántya Gergő. A versenyt értékelte és minden résztvevőnek dr. Károly József Iranaeusról szóló ismertetőt adott Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, prépost-prelátus. erdon.ro, 2013. június 18.Az űrlap aljaTüzes Bálint végleg hazatért Mintegy kétszáz megemlékező részvételével péntek délután a nagyváradi premontrei templomban ravatalozták fel a város kulturális életének emblematikus alakját, Tüzes Bálintot, abban az istenházában, ahol élete során rendszeresen gyakorolta hitét. A szentmisét celebráló Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki prépost prelátus, premontrei főapát Lukács evangéliumából azt a részt olvasta fel, amelyben az asszonyok a halott Krisztus testét keresik a sírnál, de odaérve az élő Krisztus valóságával szembesülnek. Mint hangsúlyozta, a bibliai asszonyokhoz hasonlóan a templomban összegyűlt megemlékezők érzései is leírhatatlanok – felelevenednek bennük az elvesztett baráthoz, kollégához, tanárhoz kötődő emlékek, egyetemes érzések, melyeket mindenki ismer, s melyekben tovább él az elhunyt. Fejes Rudolf Anzelm személyes emlékeit is megosztotta az elhunyttal kapcsolatban, akinek az életéről is beszélt. Mint elmondta, Tüzes Bálint sohasem használta doktori címét, s disszertációja megvédésének hírét is csak szűk ismerősi körével osztotta meg. Tanár lévén a tanító premontrei rend templomát választotta hite gyakorlásához. Vasárnaponként a hátsó padsorból csöndesen figyelte a miséket, s néha utólagosan megkritizált egy-egy prédikációt. Anzelm atya emellett beszélt Tüzes Bálint életútjáról, kitérve örmény spirituszára, amely lehetővé tette számára, hogy a fizikai gyengeség és szenvedés közepette is megőrizze emberi tartását és példás szellemi magasságokba emelkedjen. A ravatalozó szentmise keretében felolvasásra került az elhunyt két verse is, melyekben hitéről és az elmúlással kapcsolatos gondolatairól vallott. A néhai tanárt, publicistát, költőt hétfőn helyezték végső nyugalomra a szamosújvári Tüzes-kápolnában. Szombati-Gille Tamás Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. július 16.Nincs elévülés a premontrei rend perében!A nagyváradi premontrei rend reménykedhet félixfürdői és szentmártoni ingatlantulajdonainak visszaszerzésében, mert az ügyet a romániai jogrendszerben sosem tárgyalták le végleg. Az utóbbi napokban az országos román sajtó ismét felkapta a nagyváradi premontrei rendáltal a román állam ellen indított pert, melyben a premontreiek visszakövetelik többek között szentmártoni és félixfürdői tulajdonaikat. A perről többször is beszámoltunk lapunk hasábjain. Az ügy lényege az, hogy a premontrei rend említett tulajdonait 1936-ban sajátította ki Onisifor Ghibu, aki akkoriban a Tanügyminisztérium megbízottja volt, és önkényesen átírta az ingatlanok telekkönyvi papírjait. A rend fellebbezett a telekkönyvátírás, és az ennek alapján végrehajtott tulajdonelkobozás ellen, de a nagyváradi Törvényszék elutasította a fellebbezést, többek között arra hivatkozva, hogy a Kultuszminisztérium időközben megvonta a rend jogi személyiségét. A rend a Legfelsőbb Semmítőszékhez fellebbezett, kérve mind a rend jogi személyiségének eltörléséről szóló határozat felülvizsgálatát, mind pedig a rektifikáció érvénytelenítését. A fellebbezést azonban a Külügyminisztérium kérésére levették a napirendről. A minisztérium arra hivatkozott, hogy tárgyalásokat folytat a Vatikánnal. Végül azonban a tárgyalásoknak sem született eredménye, és a pert sem tárgyalták le soha. A premontrei rend a rendszerváltás után kezdeményezte a per újraindítását, az ügy most a legfelső bíróságon van. Fejes Anzelm Rudolf apát nagyváradi premontrei rendfőnök úgy véli, hogy a sajtó azért kapta fel most az ügyet, mert a visszaszolgáltatásban ellenérdekeltek aggódnak amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság is látja, hogy ebben az ügyben nincs elévülési idő. Mint Fejes Anzel Rudolf apát elmondta, a restitúciós bizottság kényszerítette a rendet erre az útra, amikor kimondta, hogy az érvényben lévő restitúciós törvény értelmében a rend nem kaphatja vissza egykori tulajdonait. A legfelsőbb bíróság elvben elfogadta a per újrafindítását, de arról csak szeptemberben dönt, hogy érdemben is tárgyalja-e az ügyet. Ha a legfelsőbb bíróság a per újraindítása mellet dönt, akkor ez lesz Romániában a legrégibb, egészen pontosan 75 éve tartó pere. Pap István erdon.ro 2013. október 2.Szekus módszerekkel ijesztgetik az egyházakat?Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfoki premontrei rend és a váradi önkormányzat között az egykori premontrei gimnázium visszaigénylése kapcsán - tudtuk meg tegnap Fejes Rudolf Anzelm prépostprelátustól. Az évszázados hagyományokkal rendelkező szerzetesrend hosszú évek óta harcol saját, a kommunizmusban elkobozott, államosított vagyonáért, és mint megtudtuk, mostanában egyre több furcsa, a bolsevik terror módszereire emlékeztető kellemetlenség éri mind a rend tagjait, mind azokat, akik mellettük állnak a pereskedésben. A premontrei szerzetesrendnek amúgy több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdőn, Püspökfürdőn és Váradszentmártonban), amelynek tulajdonjogát érvényes dokumentumokkal tudják is bizonyítani, azonban az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, az egykori tulajdonosok bizonyítékát a román törvényhozók nem akarják figyelembe venni. A váradhegyfoki premontrei rendnek jelenleg tizenkét visszaigénylési pere van folyamatban. Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében Az egyik ilyen, évek óta húzódó visszaszolgáltatási ügy az Úri (ma Roman Ciorogariu) utcában levő egykori híres premontrei gimnázium, a mai Mihai Eminescu Főgimnázium épületének visszaigénylése. Az impozáns iskolát az önkormányzat nem akarja visszaszolgáltatni, s beletekintve a hosszas pereskedés kétségtelenül meghökkentő részleteibe, kiderül, hogy a történelemhamisítástól kezdve, a kommunista diktatúrában hozott szabályokra való hivatkozásig, semmitől sem riadtak eddig vissza, hogy a magyar szerzetesrendtől elrabolt épületet megtartsák. A helyi román bulvármédia pedig sajtóetikát és emberi jóérzést mellőzve gusztustalan és valótlanságoktól hemzsegő cikkekben támadja magát a rendet, a magyarokat, a főapátot, illetve azokat a jogi szakértőket, akik a gimnázium visszaszerzésében kollaborálnak az egyházzal. Úgy tűnik, jogilag elfogadható érvek híján a megfélemlítés és lejáratás kommunista örökségét sem vetik meg az önkormányzat Szociálliberális Szövetséghez ( USL) tartozó vezetői, így eshet meg egy EU-tagállamban, hogy a rend megbízott jogászát megtámadták a nyílt utcán, amikor az levéltári kutatásokat akart végezni, majd ordenáré hangvételű cikkeket írtak róla az egyik helyi bulvárlapban. Tegnap megtudtuk, a váradhegyfoki premontrei szerzetesrend feljelentést tett a Bihoreanul nevű hetilap ellen, melyben olyan cikkek jelentek meg a közelmúltban a rendről, illetve a folyamatban levő perekről, melyek nemhogy kimerítik a becsületsértés fogalmát, de köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Többek között olvasható a lapban, hogy a rend végérvényesen elvesztette a félixfürdői ingatlanokat tárgyaló perét, és ez - mint a főapát elmondta - azért is hamis állítás, mert még csak nem is volt tárgyalás erről. Hogy honnan szedte a cikk írója ezt az állítását, esetleg előre közölték vele a majdani per előre meghozott döntését valami titkos(szolgálati) fülesek, egyelőre nem derült ki. De az is előfordult már, hogy egy-egy tárgyalás közeledtével sötétített ablakú autók kezdtek el ácsorogni a váradi premontrei rendház mellett, valakik árgus szemekkel figyelték, figyelik a főapátot, illetve a hozzá betérőket. Feltámasztott kommunista paktumra hivatkoznak Erről a perről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt a szerzetesrend a bíróság elé terjesztett olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni, mivel a rektifikáció jogi fogalma kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyházéból állami tulajdonba (kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül) egyszerűen törvénybeütköző. A per során kiderült, a váradi önkormányzat végül is semmivel nem tudta megcáfolni azt, hogy a gimnáziumépület a premontrei rendé, csupán azzal a gyanús kiadvánnyal, amelyet az egykori, szélsőségesen nacionalista-vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu írt, aki több magyarellenes megnyilvánulása mellett különösen hírhedtté vált azáltal, hogy a magyar történelmi egyházak vagyonait gátlástalanul átjátszotta a román kommunista pártnak. Az Ilie Bolojan vezette váradi önkormányzat ezt az irományt akarta eleinte dokumentumértékű bizonyítékként állítani a bíróság elé, azonban a pereskedés során kiderült, a vasgárdista víziókat felsorakoztató "remekművet" még a román törvényhozás sem tekinthette hitelesnek, hiszen azt annak idején pont a román királyság egykori jogászai nyilvánították semmisnek. Bolojanék ezt követően újabb hajmeresztő érvelésekkel álltak elő, többek között azzal, hogy a premontrei gimnázium sosem volt a váradi premontreieké, ugyanis az a francia forradalom idején csehszlovák (!) tulajdonba került, s mivel a kommunista érában, 1961-ben Románia és Csehszlovákia kommunista vezetői megállapodtak, hogy egymással szemben semmilyen követelésük nincsen, így a gimnáziumot sem lehet visszakérni. A több mint bizarr érvelés kiókumulálóit, úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy azóta nemcsak a kommunista párt szűnt meg hivatalosan, de Csehszlovákia is felbomlott. Ezzel a laikus szemmel is nevetséges érveléssel azonban egyből kiviláglott, hogy a Ghibu-féle telekkönyv-átírásoknak soha semmi jogosultságuk nem volt, noha eddig az önkormányzat erre hivatkozott. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló lett az is, hogy a premontreiek már 1937-ben fellebbeztek Ghibu telekkönyv-módosítása, azaz hamisítása ellen, és ennek az ügynek a tárgyalása azóta sem ért véget, noha 1958-ig rendszeresen küldtek idézést a rendnek, amely akkor éppen be volt tiltva Romániában, így semmiképpen nem jelenhetett meg a bíróság előtt. Az 1937-es fellebbezés tehát nem évült el, mivel Románia csatlakozott az EU-hoz, a hasonló eseteket szabályozó jogharmonizáció szerint folytatni kell a pert, Európa legrégebb óta húzódó perét. Ha minden jól megy, nem történik újabb halasztás, november elején folytatódik Európa legrégebben húzódó pere. Hogy addig - titokzatos megrendelésre - hány magyarellenes és egyházgyalázó cikk jelenik még meg, és hány sötét ablakú "nosztalgiaautó" fog álldogálni "véletlenül" az Úri utcai rendház előtt, nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy a nemzetközi fórumok előtt is ismeretes furcsa romániai egyházi ingatlanügyek mikor fognak végre megoldódni, hiszen vitathatatlan, hogy amíg a kommunisták által elrabolt vagyonok nem kerülnek vissza egykori jogos tulajdonosaikhoz, addig nem beszélhetünk arról, hogy Romániában megszűnt az egykori vörös diktatúra és demokrácia van. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. március 8.Károly-érdemérmet alapítottakNagyvárad- Szombat délelőtt a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Iranaeus tudósra, paptanárra emlékeztek a premontrei széktemplomban. A premontrei templomban délelőtt 9 órakor kezdődött misén Szent Lukács könyvéből szólt az evangéliumi részlet. Prédikációjában Fejes Rudolf Anzelm várad-hegyfoki prépostprelátus, premontrei apát hangsúlyozta: a nagyböjti időszak egyúttal azt is fémjelzi, hogy minden napnak megvan a saját miseszövege, a hamvazószerda utáni első szombaton pedig Máté, a vámos meghívásáról esik szó, akit Mammontól hívott el az Úr, és akit a helyiek nem szerettek, bűnös embernek tartottak, mert a rómaiaknak gyűjtötte az adót. Ezért felháborodtak, amikor Jézus leült mellé, megszólták őt, Krisztus azonban megfelelő választ adott nekik. Tudatta, hogy a bűnösökkel való érintkezés nem utálat tárgya, hanem kegyes cselekedet, mely által fel lehet emelni őket, s ezáltal Istenhez tudnak közeledni. Az apát arra hívta fel a figyelmet: amikor Károly emléke előtt tisztelgünk, olyasvalakire gondolunk, aki így fel tudta emelni Várad tudományos és kulturális életét. Nem volt hivalkodó, hanem a szelídség, a türelem, a békeszeretet és a bölcs kivárás voltak a főbb jellemvonásai. Tisztelték és szerették a rendtársai, mindig kikérték a tanácsát, kíváncsiak voltak a véleményére, élete, tanúságtétele és tudományos munkássága tehát ennek a felemelkedésnek a jegyében telt. Krisztus szerint ugyanakkor aki igazán nagy akar lenni, annak alázatosnak kell lennie, s a professzor is ilyen volt, ezzel magyarázható, hogy nem szabadalmaztatta találmányát, a drót nélküli távírót. Máté, amikor felszólította őt az Úr a követésére, mindenét otthagyva követte Krisztust. Károlyi Iranaeus esetében is az Istennel való kapcsolat hasonló eredményt hozott, hiszen családja még a temetésére se ment el, viszont ugyanakkor fényt is vitt az életébe, ahogyan ő is a munkásságával világosságot hozott, megváltoztatva a város arculatát. Koszorúzás Elmélkedésében Fejes Anzelm atya arra is kitért: paradox módon a jelenkori városvezetésnek kellemetlen Károly Irén személye: ha érdekük úgy kívánja, tudományos munkássága miatt díszpolgárrá avatják, viszont mint premontrei pap-tanár valamiképpen nem kell nekik. Tulajdonképpen az emlékét gyalázzák meg azzal, hogy a premontreiek jogos tulajdonait nem akarják visszaszolgáltatni. Az igazság azonban mindig győz, még akkor is, ha az önös társadalmi érdek nem szolgálja a közjót, „a jó cselekedet ugyanis nem bűn”. A mise végén az apát bejelentette: dr. habil Fleisz János BINCISZ-elnök javaslatára aVárad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Károly József Iranaeus-emlékérdemet alapított március 8-tól kezdve, melyet azoknak ajándékozzák önként oda, akik kiemelten ápolják és előmozdítják az emlékezetét, kamatoztatják és megjelenítik szellemi örökségét a fizikai és a filozófiai tudományok terén. Küzdenek a premontrei rend jogaiért, támogatják azt, hogy a röntgenkutatást arra használják, hogy ingyenesen segítsenek a rászorultakon, illetve érdemeket szereznek a fizika oktatásához elősegítő laboratóriumi és taneszközök vásárlása terén. A folytatásban dr. Fleisz János felidézte, hogy a Sapientia Varadiensis Alapítvány kezdeményezésére tizenöt évvel ezelőtt indult el útjára a dr. Károly József Iranaeusra való emlékezéssorozat. Számos eredményt elértek, de azért van még tennivaló, például jó lenne, ha lenne szobra, illetve utca viselné a nevét Váradon- mondta. A rendezvény a tudós síremlékének csendes megkoszorúzásával zárult. Ciucur Losonczi Antonius erdonm.ro, 2014. június 30.A megmaradás és a jövőépítés a feladatunkA színházban csütörtökön este megtartott ünnepi műsorral vette kezdetét a II. Szent László Napok, amelyen fellépett Sebestyén Márta és a Cantemus gyermekkórus. A lovagkirály olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni, hangzott el a megnyitón. A felszólalások sorát Zatykó Gyula főszervező kezdte meg, aki köszönetet mondott a rendezvény megvalósításában szerepet vállalóknak, valamint a városvezetőknek, akik idén partnerként járulnak hozzá a programhoz. „A Szent László Napok önbecslésünk megerősítéséről szól, a Nagyváradon élő más nemzetiségűek felé pedig híd és kapocs kell legyen” – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Kiemelte: a rendezvény legfőbb feladata elérni azt, hogy a várost alapító, itt eltemetett Árpád-házi Szent László magyar király alakja mindenki számára természetes módon hozzátartozzon a város arculatához. A lovagkirály megkerülhetetlen alakja Nagyvárad múltjának, olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni. „Szent László magyar király minden vallásos emberé, minden magyar emberé, minden lovagias emberé. Akit bámulatra gerjeszt a hősiesség, aki szereti magyar hazáját, az mind tisztelettel tekint föl a hős Szent László magyar királyra” – idézte Zatykó Gyula a nagyváradi Jogakadémia első dékánjának, Hoványi Gyulának a szavait. A városalapító lovagkirály emlékének ápolása mellett a Nagyváradi Magyar Napok céljai között szerepel az önkéntesség, a környezettudatosság, valamint a jótékonykodás népszerűsítése is – mondta Zatykó Gyula. Magyar városok Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke ünnepi köszöntőjében kifejtette: „Száz évvel ezelőtt az erdélyi és partiumi városok többsége, köztük a Partium fővárosaként emlegetett Nagyvárad is a magyar kultúra fellegvárai és a tudományosság laboratóriumai, az erdélyi identitás őrzői voltak. Trianon után városaink szellemiségét sok támadás érte, és amit nem tettek tönkre a két világháború közötti időszakban, majd az azt követő kommunizmus értékromboló évei alatt, azt napjainkban próbálják semmisé tenni. A Kolozsvári Magyar Napok nyomdokait követő Szent László Napok üzenete, hogy megvédjük bástyáinkat, felemelt fejjel küzdjünk a megmaradásért, hiszen értékteremtő közösség vagyunk” – fogalmazott a Néppárt elnöke. „Üzenetértéke van annak, hogy a váradiak ’magyar napokat’ szerveznek, és azt Szent László Napoknak nevezik. Az a legfőbb üzenete, hogy otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára megnyitóbeszédében. Elutasított kitüntetés Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta: hármas céllal érkezett Nagyváradra, a Szent László Napokra. Az ünnepélyes megnyitón való részvétel mellett állami kitüntetést adott át Ujvárossy László grafikusnak, a Partiumi Keresztény Egyetem professzorának az Alkalmazott víziók elnevezésű jubileumi tárlaton. Kitüntetést szeretett volna átnyújtani Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak is, aki azonban úgy érezte, hogy nem érdemli meg, mivel elmondása szerint kudarcot vallott a premontrei rend egykori gimnáziumának restitúciója ügyében. Magdó reményét fejezte ki, hogy Fejes Rudolf Anzelm a későbbiekben elfogadja a magyar állam kitüntetését. Úgy vélekedett: „nem mindig csak az eredményt kell értékelni, hanem néha a küzdelmet is”. Hatékony eszközöket Végül Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szólalt fel. Köszöntőbeszédében a volt királyhágómelléki református püspök a múlt történéseit, küzdelmeit, tragédiáit is felelevenítve hangsúlyozta, hogy a jövőbe nézve kell cselekednünk – felelősséggel minden iránt, ami napjainkban emberi és nemzeti kihívásnak számít, a környezettudatos életviteltől az értékek megőrzésén át a gazdag örökség továbbadásáig. Felidézte a holokausztot, melynek során „a magyar zsidókat kiirtotta az idő gazul, és kiket nem irtottak ki, azokat eladtak kemény valutáért. A holokauszt hetvenedik évfordulóján őket is itt érezzük a nagyváradi magyarság körében, mert nagy gazdagságai voltak Nagyváradnak. Ugyanakkor hozzátesszük, hogy nem akarunk a zsidók sorsára jutni, és azért is érzem azt, hogy a Szent László Napoknak élő üzenete a megmaradás. Nem törődnek velünk eléggé Európában, nehezen tudjuk érvényre juttatni az érdekeinket, miközben minden brüsszeli csapból a multikulturalitás és a mások kultúrája iránti tisztelet folyik, ennek ellenére nagyon gyakran ügyet sem vetnek a nemzeti kisebbségi közösségekre, arra a negyven-ötven milliónyi európai polgárra, akik közé mi is tartozunk itt, Románia területén. Ezen is változtatni kell. (…) A Szent László Napok ennek az élni akarásának, a küzdelem vállalásának legyenek a bizonyságai. (…) Nekünk hatékony eszközöket kell találnunk arra, hogy Szent László városa ne süllyedjen el. És ez az eszköz az autonómia” – fogalmazott Tőkés László. 2015. január 18.A szerzetesélet kezdete és alapjaiNagyvárad - A szerzetesség kezdeteiről tartott előadást Fejes Anzelm Rudolf premontrei apát péntek délután, az egyházmegye oktató hittanárai számára szervezett tanulmányi est keretében. Fejes Anzelm Rudolf köszöntötte Böcskei László megyés püspököt, a hittanárokat és az érdeklődőket, majd előrebocsátotta, nem tudományos előadást kíván tartani, csupán történelmi tényekkel hozzájárulni egy nézőpont kialakításához. Úgy tűnik, a világ szembehalad a szerzetesek által képviselt értékekkel, hiszen míg a szerzetesélet fő jellemvonása az önmegtagadás, addig például sok szülő van azon az állásponton, miszerint „a gyerekemnek mindent megadok” – ez pedig nem helyénvaló. Az is gond, hogy a gyermekek nagy része az édesanyákkal él, nincs apaképük, s amint azt Ferenc pápa is kifejtette, a családok széthullása a szerzetesélet rovására fog menni, hiszen az ilyen gyermekből lett felnőtt vajon az apátját hogyan fogja tisztelni? – tette fel a kérdést a premontrei apát. A szegénység A szerzetesség fő jellemzői az engedelmesség, a szegénység és a tisztaság. Ószövetségi gyökerei is vannak – Illéshez hasonlították a szerzeteseket – mégis Jézus tanításai azok, amelyek nyomán szélesebb körben elterjedt. A krisztusi tanítás: oszd szét a szegényeknek amid van és kövess engem. Ebben két dolog körvonalazódik: a jó cselekedetek következtében megélt szegénység és Krisztus követése, ami egyúttal a házastárstalanságot is feltételezi. Az ősi premontrei fogadalom is az elöljáróknak való engedelmességről és a kolostor szabályainak a megtartásáról szól. A szerzetesi fogadalom a cölibátusra, az erkölcs állandó javítására és a teljes átadásra vonatkozik. Maga Szent Pál apostol is nőtlen életet élt, és azon a véleményen volt – amint az a leveleiből kiderül – hogy jó, ha a férfi és a nő nem él házasságban, ugyanis akkor az Úrra van gondja. Szent Norbertet pedig a hagyomány a második Szent Pálnak tekinti, ő is egy erős élmény nyomán tér meg, és úgy tartják, hogy senki nem térített meg annyi lelket, mint ő. Ő is, akárcsak Ferenc pápa, megértette, hogy a jelenkori és az akkori világot átszövő keresztényellenes erők ellen csak szegényen lehet harcolni. Az ima Az Apostolok cselekedeteiben szereplő Zafira és férje esete alapján a szerzetesek szerint ha mindent a közösbe tesznek, akkor a közösségben egy túlvilági erő lesz jelen. De ez az erő nem tud hatni, ha valaki közülük megszegi ezt a fogadalmat. A teljes megosztás következményeként a szegénység nemcsak megnyitja a mennyország kapuit de erővel tölti el a közösséget. Tudjuk, hogy fontos a szerzetesi életmódban megélt imádság is, a zsolozsma, hiszen amikor ez egyház imádkozott, Péterről lehulltak a bilincsek. A szerzetesség az egyház egyik tartópillére, a szerzetesek zsolozsmáinak ilyen hatása kell legyen! Nem véletlen, hogy Ferenc pápa sokszor kéri meg a szerzeteseket, hogy imádkozzanak érte. Szó esett a későbbiekben arról, hogy hogyan alakult a szerzetesélet Egyiptomban, Európában és Nyugaton, s kik voltak az első, példamutató szerzetesek. A premontrei apát érintette a vértanúság kérdését is – ez az aszkézis csúcspontja, de csak akkor, ha az ember elérte az aszketikus tisztaságot, azaz a lélek megszabadult az érzékek ostorától. Program Az egyházüldözés során a papság és a szerzetesség harmóniában volt, de miután ennek vége szakadt, a dolgok megváltoztak. A püspökök a császár tanácsnokai lettek, hatalom és vagyon megszerzésére törekedtek, a klérus elvilágiasodott. A szerzetesek nem akartak ezen az úton járni, emiatt feszültség alakult ki. Miután a jelenlévőket megvendégelték a templom sekrestyéjében, Fejes Anzelm Rudolf arról tartott előadást, hogyan nyilvánulnak meg a szerzetes lelkiségek templomainkban. A nagyváradi premontrei templomban zajló rendezvény a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság idei első lelki programjának a része volt, mely a Megszentelt Élet Évének jegyében zajlott. Neumann Andrea erdon.ro 2015. május 22.Útba igazító és figyelmeztető csillag„Kövessük őt, tudjunk naggyá válni szerénységben, alázatban, kitartásban, úgy, ahogy ő nyolcvanhét éven keresztül ezt megmutatta”. Mintegy százötvenen kísérték végső útjára tegnap Nagyvárad nagyra becsült magyar tanárát és zenekritikusát, Tuduka Oszkárt. Nyárias hangulatú tündöklő napsütésben zajlott le a váradi Rulikowski temető Steinberger kápolnájában tegnap délben a múlt héten elhunyt Tuduka Oszkár, köztiszteletben álló tanár, zenekritikus, lapunk egykori munkatársának gyászszertartása, melyet Fejes Anzelm Rudolf, a Váradhegyfoki Prépostság apátja, prépost-prelátusa vezetett. Az apát felolvasta Krisztus feltámadásának evangéliumi igerészletét, majd az elhunyt egyik kedvenc strófáját idézte: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt. Mécsed világít, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet”. E Berzsenyi Dániel-gondolat nyomán hangsúlyozta az apát azt, hogy „a tanár úr most már színről színre látja az ő istenét, neki megengedett most már az, hogy a szeme beletekintsen a létet világító napba, az Istenbe”. Életpálya Fejes Anzelm Rudolf röviden felidézte Tuduka Oszkár életpályáját. „Székelyhídon született 1928. március 9-én. Középiskolái után, amelyet Nagyváradon is végzett a nagyváradi Szent László Gimnáziumban, Kolozsváron a Bolyai Egyetemen zenét kezdett el tanulni, de három akadémiai év után betegsége miatt kénytelen volt irodalomra váltani. Irodalomtanárként, zenekritikusként, egyetemi előadóként ismerte meg őt Váradnak a közönsége. Generációkat tanított évtizedeken keresztül, az egykori Mogyorós, majd Ady Endre Líceumban. Kitűnő latinista is volt. (…) Ötven éven keresztül írja zenei tárgyú újságcikkeit előbb a Fáklya, majd később a Bihari Napló hasábjain. Nyugdíjasként tanít a Szent László Gimnáziumban, mely tanintézetnek ő is alapító tanára. Meghívott előadó volt a Sulyok István Főiskolán, majd a Partiumi Keresztény Egyetemen, irodalmat és esztétikát adott elő”. Csillag Az apát kiemelte a továbbiakban, hogy Tuduka Oszkár „egy csillag volt Várad kulturális egén, amelyik ragyog ma is. A csillagoknak két szerepük van a ragyogásukkal: az egyik, hogy útba igazítsanak, a másik, hogy figyelmeztessenek. A tanár úr földi életében az útbaigazítást adta hatalmas tudásával, különösen a komolyzene és az irodalom terén. Most pedig az ő emléke csillog számunkra figyelmeztetőként, hogy kövessük őt, tudjunk naggyá válni szerénységben, alázatban, kitartásban, úgy, ahogy ő nyolcvanhét éven keresztül ezt megmutatta. Akik ismerték, tudják, hogy derűs természet, nagy életkedv, optimista látásmód, nagy tudás, jó hangulat, erős kultúraszeretet jellemezte. Isten adja, hogy csillaga az emlékezésben, az imádságban, és mindenben, ami hozzá köt, ragyogjon tovább számunkra”. Végezetül az apát emlékeztetett arra, hogy Tuduka Oszkár halála egybeesik az egyházi év húsvéti időszakával. Mint mondta, Krisztust csak a magára vett testében ölte meg a halál, és ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett, mert a halál megöli a természetes életet, viszont őt megöli a természet feletti élet. Hangsúlyozta azt is, hogy Tuduka Oszkár „jókedvű jellemét a szenvedés nem tudta átalakítani, merthogy a rossz közérzet és a szenvedés türelmetlenné tesz és az élet ellen lázít, de a tanár úr magatartásából sugározta azt, hogy szerette az életet. A por visszatér a porba, de ebből a porból fog ő is, és mi is az utolsó napon feltámadni. Köszönjük meg Istennek, hogy nekünk adta az ő életét”. Végső nyughely A gyászszertartáson a búcsúztatót Pék Sándor kerületi esperes, a Szent László templom plébánosa mondta el, majd a mintegy százötven fős gyászmenet méltóságteljesen vonult át Tuduka Oszkár végső nyughelyéhez, ahol az elhunyt és családjának barátai, a tisztelők, egykori munkatársak és ismerősök elhelyezték a síron koszorúikat, virágaikat, és kívántak részvétet a családtagoknak. Pap István erdon.ro 2016. március 14.Károly Irenaeusra emlékeztekSzombat délelőtt a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Irenaeus tudósra, O.Praem. szerzetesre emlékeztek a premontrei széktemplomban, melyen részt vett Balogh Péter Piusz rendfőnök és Huszár István alpolgármester is. A szentmisét Fejes Rudolf Anzelm prépost-prelátus, apát mutatta be, aki szentbeszédében azt emelte ki: dr. Károly József Irenaeus tulajdonképpen emblematikus alakja lehetne a Ferenc pápa által meghirdetett Isteni Irgalmasság Rendkívüli Szentévének, például azáltal, hogy elsősorban papként Isten nevében végezte a jó cselekedeteit, alázattal. Fontosnak tartotta ugyanakkor a fizikai kísérletek szemléltetését, és az ifjú tehetségek felfedezését is, vonzotta a titok, melyet a természet törvényeiben az Úr elrejtett. Szobor Olasziban Dr. habil. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök az életéről és munkásságáról beszélt úgy, hogy az éppen aktuális évfordulókra fókuszált. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 120 éve kezdte üzemeltetni Váradon a röntgen-laboratóriumát,, illetve 1916-ban indította el híres fizikaversenyét, melyen az évek folyamán világhírű tudósok is feltűntek. Elhangzott az is, hogy legkésőbb 2019-ig szeretnék elérni azt, hogy a tudós szerzetesről utca legyen elnevezve Váradon, érdemérmet alapítsanak a tiszteletére, valamint szobor őrizze emlékét az egykori olaszi temetőben. A jelenlevők megkoszorúzták a templom falába beépített sírkövet, majd a Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére átvonultak a Mihai Eminescu Főgimnáziumba, ahol az emléktábla megkoszorúzása előtt Pásztai Ottó elnök mondott beszédet. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2016. április 22.Helytörténeti vetélkedő zajlottCsütörtök délután a XXV. Festum Varadinum ünnepség keretében Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit címmel rangos vetélkedőnek biztosított helyszínt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme. A programfelelősök a 2014 óta kiválóan együttműködő, baráti kapcsolatokat építgető Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete és a székesfehérvári Alba Regia Nyugdíjas Egyesület voltak, melynek elnökei- Szilágyi Ibolya és Csetényi Attiláné-, valamint Zalder Éva, a házigazda iskola igazgatónője és Deák Lajosné fehérvári önkormányzati képviselő alkották a zsűrit. A vetélkedőt kitűnő hozzáértéssel Fejes Rudolf, az Alba Regia titkára vezette le, a felkészítők pedig Vincze Zsolt történelemtanár és Zalder Éva voltak. A megmérettetésen hat háromtagú csapat mérte össze tudását úgy, hogy a PMNYE két tagja és a Szent László Líceum egy diákja alkottak egy-egy csapatot. Mint az elején elhangzott, a versenyzők nagyon izgultak, holott, mint utóbb kiderült, tényleg nem volt okuk erre, hiszen magabiztosságról és tudásról árulkodtak a fellépéseik, válaszaik annak ellenére, hogy a feladatsorok változatosak és nehezek voltak. Szerepelt köztük villámkérdésekre-felelés, kiselőadás tartás és puzzle kitöltése például. A körülbelül másfél órás rendezvény végén holtverseny alakult ki az élen: egyaránt 51-51 pontot szerzett a Szellem (Vonház Antal, Ardelean Máris és Dávid Róbert) és a Katica (Páll Ildikó, Solomi Éva és Diósi Mária Magdolna) csapata is. Gratulálunk nekik! Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. szeptember 18.Fejlődjenek az élő kövek isSzeptember 18-án volt a 78. évfordulója annak, hogy Fiedler István akkori római katolikus püspök 1938-ban felszentelte a várad-hegyfoki premontrei prépost széktemplomát. Az évforduló tiszteletére vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be Fejes Rudolf Anzelm apát, prépost-prelátus, melynek kezdetén megtömjénezte azt a tizenkét, falra festett keresztet, melyek helyeit annak idején a főpásztor bekente krizmával. Az evangéliumi részlet Szent János Könyvéből szólt. Elmélkedésében a főpap arra hívta fel a figyelmet: ezen a különleges ünnepen gondolniuk kell a pálos vagyis arra az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendre is, amely „rokona” a premontreieknek, hiszen mindketten Szent Ágoston reguláját követik, csak másik keretben, hiszen a pálosok remete életet élnek, míg a premontreiek a papok kanonoki életét választották. Köztudott, hogy az Úri utcai, jelenleg premontrei széktemplom korábban a pálosoké volt, és a rendtag Vépi Máté tervei alapján készült. II. József, a „kalapos király” azonban a felvilágosodásnak hódolva megszüntette a szerzetesrendeket, arra is hivatkozva, hogy az ima felesleges, nincs közhasznú jellege, és ezt a rendeletét még a halálos ágyán se vonta vissza. Csupán 16 év elteltével történt ez meg, I. Ferenc császár idején, de ez alatt a szünet alatt sok minden tönkrement, így az egyházi vagyon újraelosztásakor méltányossági alapon a premontreiek kapták meg az Úri utcai templomot, egykori pálos rezidenciát, hogy működjeni tudjanak. Tiszteletben tartották azt, hogy művészetileg a Székesegyház után a legértékesebb, és a titulusát sem változtatták meg, csak bevittek oda olyan szenteket, akik a premontrei rend jellegzetességét adják: a rendalapító Szent Norbert, a regulát adó Szent Ágoston, a tanítórendek védőszentjének számító Szent Anna, valamint Szent Jakab (az anyamonostor közel esik a Compostelába vezető zarándokúthoz). „Az anyagi kövek meg vannak szentelve, de jó lenne továbbfejlődni az élő kövek szempontjából is”- hangsúlyozta Fejes Rudolf Anzelm. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2017. március 14.Főhajtás a tudós szerzetes emléke előttVáradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság, valamint a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) ebben az évben is ünnepi szentmisével egybekötött koszorúzással emlékezett meg dr. Károly József Irenaeus premontrei szerzetes, nagyváradi fizikus, a rádiótechnika egyik úttörőjének munkásságáról és a váradi közösségért tett érdemeiről. Az ünnepségre, mint minden évben, most is a váradi premontrei templomban került sor, a szentmisét Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei prépost prelátus mutatta be. Ezt követően a tudós szerzetes életéről és munkásságáról Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke tartott előadást. Károly József Irenaeus (Gönc, 1854. március 6.–Nagyvárad, 1929. március 13.) európai hírű fizikus, kutató, a rádiótechnika egyik nemzetközileg elismert úttörője volt. Munkásságának köszönhető, hogy Nagyváradon már a múlt század legelején villanytelep épült, és az áramszolgáltatásnak köszönhetően 1905-ben már villamos is közlekedhetett a város utcáin. Az emlékünnepség a tudós szerzetes síremlékének megkoszorúzásával ért véget. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. augusztus 13.Falunappal őrzött történelemElnevezésében a település régi nevét megörökítő falunapot tartottak a hét végén Asszonyvásárán. Az I. Forum Reginae alkalmával testvér-települési szerződések aláírására is sor került. A lexikon szerint a ma Kiskereki községhez tartozó „Asszonyvására legkorábbi ismert adata egy többszörösen átírt oklevélből származik 1203/1342/1356/1477-es évekből, amelyben de Foro Reginae-ként említik, alanyesetben Forum Reginae, azaz királyné vására. Ez a latin településnév az alán eredetű „asszony” szavunknak az Árpád-korban szokásos úrnő, fejedelemnő, királyné jelentését mutatja. Egyházi iratokban még ilyen latin neveken is jegyzik: Forum Virginis, Forum Dominae.” Az I. Forum Reginae fesztivállal tehát ennek a történelmi elnevezésnek szándékoztak emléket állítani a szervezők, azzal együtt, hogy „egyszerű” falunap volt már korábban a településen. A rendezvény első napján (augusztus 12.) tartották meg a helyi, szebb napokat is megélt premontrei rendi plébániatemplom búcsúünnepét, hiszen augusztus 15-én van Nagyboldogasszony napja. A paptestvéreket és világi vendégeket, nem utolsó sorban a híveket Fejes Anzelm Rudolf főapát, prépost-prelátus köszöntötte, figyelmeztetve: ez a nap egy „felkiáltójel”, amikor a mennyei mellett gondolnunk kell a földi édesanyákra is, míg utóbbiak élnek, addig gyermeki mivoltunk is él, ám utána óhatatlanul felnövünk. Kereszténységünk Az ünnepi szentmise szónoka Bakos Gábor várad-újvárosi káplán volt, aki ugyancsak a Mária-ünnephez igazította mondandóját, úgy vélve, hogy Jézus anyja utat mutat nekünk engedelmességből, miközben mi manapság hajlamosak lennénk úgy imádkozni, hogy „legyen meg a mi akaratunk…” Nem volt túl derűlátó, amikor kifejtette: lehet, már nincs messze az az idő, amikor már nem lesz elég összekulcsolt kézzel imádkoznunk, de akár fegyvercsővel farkasszemet nézve kell bizonyságot tenni kereszténységünkről… A szentmise végén Fejes Anzelm Rudolf mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a búcsún, továbbá az önkormányzatnak, amiért támogatják, hogy a templomot és a hozzá tartozó birtokot bekeríthessék. Ennek kézzelfogható előkészületét megtapasztalhattuk, ugyanis magában a templomban tárolják a szükséges oszlopokat, dróthálót, mivel azt a környék lakosai miatt nem merik a szabadban hagyni… Koszorúzás Az ünnepség a református templomkertben folytatódott, a néhai Kuthy Sándor (1783–1851) esperes emlékére néhány éve állított kopjafa előtt. Az élete végén Asszonyvásárán szolgált lelkész azzal írta be magát a helytörténetbe, hogy a ’48-as szabadságharc leverése után bujdosóknak adott menedéket. E tettét emelte ki beszédében Szabó Ödön képviselő, aki a közösségi összefogás példájaként értékelte, hogy a község három falujában (Kereki, Keserű, Asszonyvására) felváltva tartanak falunapokat, melyek alkalmat adnak az egymásra-figyelésre. A kopjafára a helyiek mellett a Naszályról (Komárom-Esztergom megye), Kokadról (Hajdú-Bihar megye), Hosszúszóról (Szlovákia), és a Balaton-parti Kerekiből (Somogy megye) érkezett vendégek is koszorút tettek. A mi Kerekink testvér-településeit soroltuk, melyek sora kisvártatva tovább bővült, hiszen a kultúrházban terített asztal mellett, miközben már az ebéd illata bizonyította, hogy nem rossz választás a házigazdákkal jóban lenni, Nyíri Sándor polgármester újabb két kollégájával szignózott hasonló dokumentumot. Testvérek Bár, mint mondta, mi eddig is „testvérek” voltunk, de ennek nyomatékot is adtak a kárpátaljai Gút és a Borsod megyei Felsőtelkes polgármestereivel, Kopasz Gusztávval és Orehóczki Istvánnal. (Az előzetes terv szerint mellettük ült volna még a Zala megyei Szentgyörgyvölgy polgármestere, Varga Zsuzsa is, de ő és kísérete nem érkezett meg.) Még mindig az ebéd előtt Nyíri Sándor, illetve Fejes Anzelm Rudolf és Székely István helyi tiszteletes köszöntötte azt a 4 házaspárt, akik idén ünneplik házasságkötésük 50. évfordulóját. Ezek után valóban következhetett az ebéd. A délután és este folyamán még gyerekműsorok, a helyi Bertalan Attila citerajátéka, Meleg Attila és Molnár Júlia előadása, egy nagyváradi egyesület lovagi bemutatója, az érolaszi Betty, a szintén helyi Boros Jancsi, a székelyhídi Bild Mirror Lige együttes koncertje, a magyarországi Krisz Rudi produkciója volt tervbe véve. Estére már gyülekeztek az esőfelhők, a tűzijáték idején már esett is, elmosva a szabadtéri diszkót. Rencz Csaba / erdon.ro lapozás: 1-30 | 31-52
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
